A közművelődési stratégia a szerkezeti átalakítás utolsó lépése

Egyéb

halaszjanosxA közművelődés új struktúrájának kialakításával befejeződik a teljes kulturális intézményrendszer szerkezeti-szervezeti átalakítása - tette hozzá a politikus a Szakmai megújulás a Nemzeti Művelődési Intézettel címmel rendezett konferencián.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állam továbbra is biztosítja az önkormányzatokhoz visszakerült kulturális intézmények, például a múzeumok működtetéséhez szükséges forrásokat.

Ennek alátámasztására elmondta: az idén 3 milliárd forintos keretet nyitottak a múzeumoknak, ebből 2 milliárdot a megyei központokban működő múzeumok kapnak, 1 milliárdot pedig további 143 intézmény. Ezen az arányon a jövőben módosítani fognak - fűzte hozzá.

A kulturális államtitkár a továbbiakban arról beszélt, hogy a "közművelődést is elérte a szerkezeti átalakulás". A művelődési intézmények továbbra is települési fenntartásban maradnak, de a korábbi megyei módszertani központok megbecsült helyre kerülnek, a Nemzeti Művelődési Intézethez - sorolta a politikus, megjegyezve, hogy az intézet minden megyében 4-4 fős szakmai irodát hoz létre, amelyek áttétek nélkül, közvetlenül tudják segíteni a szakmai munkát.

Az őszre elkészülő közösségi művelődési stratégia kapcsán Halász János fontosnak nevezte a közművelődés új szemléletű megközelítését, hogy arra mindenki a társadalomnak segítő lehetőségként és ne a múltból itt maradt hálózatként tekintsen.

Az államtitkár példaként említette: az 1970-es évektől a közművelődésben, a művelődési házakban dolgozó közösségektől sok olyan kezdeményezés indult el, ami segített a társadalomnak. Fontos, hogy ma is lehetőségként tekintsünk ezekre a közösségekre - jegyezte meg Halász János. Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) főigazgatója elmondta: az újjáalapított intézet legfontosabb feladata a közművelődés fejlesztő hatásainak országos szintű, hálózatban történő megvalósítása, a kultúrára fordított közpénzek hatékony felhasználása, valamint a közművelődés gazdaságélénkítő szerepének maximalizálása.

(Forrás: MTI)