Nehéz lenne téged csupán egy zenei stílusba bekategorizálni. Volt már metál bandád, a rapben és a jazzben is sikeresen kipróbáltad magadat, most pedig leginkább az alternatív rock műfajában tevékenykedsz. Hogyan kerültél kapcsolatba a Honeybeast zenekarral?
A Kőbányai Zenei Stúdióba jártam éneket tanulni, és ott hozott össze az élet Kővágó Zsolttal, a Honeybeast billentyűsével, aki felkért arra, tegyünk egy próbát a közös munkára. Nekiugrottunk, és sikerült is, úgyhogy gyakorlatilag 2012 óta datálják a működésemet a bandában. Azt tapasztalom, az életem meghatározó szakaszai valahogy folyton egymásra épülnek. Így van ez a zenében is, valóban metállal kezdtem, a mai napig is fennálló Cenobite együttes frontembereként. Akkor éppen egy eléggé lázadó passzban voltam, iskolaváltás, költözködés, szakítás, szóval minden összejött. Na, és valahogy ki kellett üvöltenem magamból ezt a feszültséget, erre a death metál tökéletes volt, nem mellesleg a tagokkal is barátságok születettek. Jó volt a társaság és nagyon szerettem, de egy idő után már nem találtam meg benne az újdonságot, és váltottam. Később a Balkán Fanatikba kaptam egy meghívást, mint rapper. Ez érdekes volt, mert előtte inkább a hörgést gyakoroltam. Majd jött egy olyan lehetőség, amiben már tiszta hangon kellett énekelni. Édesanyámmal, Hernádi Judittal léphettem egy színpadra egy darabban. Ő, mint színésznő, én pedig énekesként és grafikusként vettem részt a produkcióban. A plakátokat és az egész díszletet én terveztem. Sokan mondták, hogy tehetséges vagyok, de ekkor tudatosult bennem, hogyha komolyan akarok foglalkozni az énekléssel, akkor tovább kell képezni magamat, ezért is jelentkeztem a Kőbányai Zenei Stúdióba.
Mit tanultál korábban a zene előtt?
Korábban már szereztem egy diplomát grafikai tervezés szakon. A művészet nagyon közel áll hozzám, így ha éppen nincs hajtás, és van egy nyugis, otthonülős hétköznap, akkor szívesen alkotok.
És milyen érzés volt édesanyáddal egy színpadon állni?
Nagyon jó érzés volt, szeretek édesanyámmal együtt dolgozni, ő mindig, mindenre figyel . Jól lehet rá támaszkodni, mindig megcsinálja azt, amit kérnek tőle, soha nem történhet olyan, hogy ne készülne föl. Igazi pozitív energia a színpadon, jó mellette állni. Nem az volt, hogy jaj, anyu van a színpadon, ott komoly munka folyt. Úgyhogy elmondhatom, nagyon kellemes élmény volt, de azért bevallom, egy kicsit frusztrált is.
Miért?
Maga a helyzet, hogy Hernádi Judittal állok színpadon, mint a művésszel. Én akkor még nem éreztem magamban azt az erőt, hogy mindenre képes vagyok. Nagyon sokat gyakoroltam, úgy éreztem, fel kell nőnöm a feladathoz. Éjjel-nappal próbáltam, olyan is előfordult, hogy inkább le se feküdtem aludni. Aztán, hogy ez sikerült, vagy sem, azt döntse el a közönség, akik látták az előadást.
Akkor elég komolyan vetted ezt a dolgot.
Mindig is komolyan veszem, ami munkával kapcsolatos. Egyébként ez az előadás a Thália Színházban volt, ami még jobban rádobott, hogy egy patináns helyről van szó, bár ha csak néhány ember előtt, egy presszóban léptünk volna fel, akkor is legalább ennyire komolyan vettem volna. Mindig igyekszem a maximumot nyújtani.
Pár éve kerültél ennyire reflektorfénybe. A szüleidtől, akik már jó ideje rutinosak ebben, kértél tanácsot?
Persze. Édesapám, Tarján Pál operaénekestől főként énektechnikai tanácsokat kérek, anyukámtól pedig nemcsak a színpadra állásban, hanem az élettel kapcsolatban is (nevet).
Mennyire kritikusak veled?
Eléggé azok, de a legnagyobb kritikusom, az én vagyok.
Szoktál visszanézni magadról felvételeket?
Igen, de azért ehhez is kell egy hangulat, mert nehéz dolog, amikor az ember szembesül önmagával, hogy hol tart és miben kéne még fejlődnie.
Az Eurovíziós tévés szereplés óta egyre többen felismernek. Milyen a kapcsolat a rajongókkal?
Úgy gondolom, hogy nagyon jó, amire büszke is vagyok. Amikor vége lesz egy bulinak, akkor mindig oda szoktam menni aláírást adni, közös fotókat készíteni. A közönség által válunk előadóvá. Ha nincs közönség, akkor mi sem vagyunk. A közönséget nagyon kell tisztelni, legalább annyira, mint amennyire a munkánkat. Az alázat nagyon fontos, és azt jó látni, hogy kezd egy kis családdá formálódni a Honeybeast rajongók köre.
Tele van a naptáratok a koncertfellépések sorával, és a nyaratok is elég tartalmasra sikeredett.
Tényleg rengeteg koncertünk van, több száz fellépésen túl vagyunk már. Az egészen kicsi helyektől kezdve a nagy fesztiválokat is megjártunk. Minden településnek megvan a maga hangulata, amiért lehet szeretni. Nekem a kedvencem az, amikor sokan vannak és megy a pezsgés.
Mint például a Sziget Fesztivál, ahol ezen a nyáron szintén bemutatkoztatok.
A Szigetes fellépést már nagyon vártam, régen sokat jártam oda. Nekem ez szívügyem volt, hogy egyszer felléphessek ott, és szép számmal el is jöttek minket megnézni. Ez egy ?bakancslistás? dolog volt számomra. Hasonlóan jó élményekkel gazdagodtunk a VOLT Fesztiválon is, fantasztikusra sikerült a SZIN is, ami mondjuk mindig király. Ugye a zenekar szegedi, és akkor hazai pályán játszunk. Az ottani bázisközönségünk a kezdetek óta figyelemmel kíséri a Honeybeast működését, ismerik a dalokat és velünk éneklik. Szerencsére, egyre több helyen van ez. Ha valami, akkor ez már egy elismerés mindnyájunknak, de főként Bencsik-Kovács Zoltánnak, aki írja és szerzi a számokat.
A nagy fesztiválokon miket hallgattál meg? Volt időd mások produkcióiba is beletekinteni?
Igen, bele-belenéztem koncertekbe, de leginkább a barátainkéra mentünk el. Például a Supernemet, az Anna and the Barbiest, Deák Bill Gyula és a Headbangs produkcióját láttuk.
Most pedig már javában készültök új lemezetek, a Bódottá bemutatójára. Az albumon 14 szám található, köztük egészen különleges dalcímekkel is találkozhatunk, mint például a Bud Spencer.
A Bud Spencer például az egyik személyes kedvencem (nevet). A lemezen rengeteget dolgoztunk, ez úgy kezdődött, hogy Zoli felhívott a nyáron: ?te figyelj már, van egy-két szám, amit majd meg kéne tanulni?. Majd kiderült, hogy az az egy-két szám, az már tizensok (nevet). Az elmúlt hónapokban folyamatosan jártunk a stúdióba, aminek a körülményeit egy kicsit nehezíti az, hogy Szegeden van, és a próbaterem is. Úgyhogy most épp egy elég intenzív időszakot élünk, és készülünk a december 26-ai A38-as bemutatóra. Persze, nemcsak az új számok hangzanak el, beékeljük azokat a dalokat is, amelyek ismertté tették a zenekart, mint például A legnagyobb hős, vagy a Maradok.
Mennyi idő alatt raktátok össze az albumot?
Voltak már kész számok korábbról, és rengeteg új ötlet, amiken igazából még akár évekig is el tudnánk dolgozni. Az ember mindig talál valamit, amin még lehetne változtatni. A Bódottá megírása és hangszerelése kb. bő fél évet vett igénybe, az utóbbi három hónap azonban már nagyon kemény meló volt.
Klipfronton mik a tervek?
A Hetes című számnak alig egy pár hete volt a premierje a rádióban, és arra szeretnénk először klipet forgatni, de még az is szóba került, hogy minden számhoz készülne videóinstalláció.
A kreatív, művészi vonaladat mennyire tudod kiélni a klipek készítésekor?
Szoktam ötletelgetni, de nemcsak a klipekben, a lemezborítóban is kiéltem magam. Mondtam a többieknek, hogy szeretnék mindegyik számhoz festményeket készíteni, és ez meg is valósult, valamint a Bódottá borítóját is én terveztem. A legnagyobb hőshöz pedig például én álmodtam meg a rajzfilmes részt. Szeretek agyalni a klipeken. Most a Hetesen brainstormingolunk, azaz mindenki bedobja a kalapba, amit eszébe jut.
Hogy bírod a Szegedre való ingázást és azt, hogy szinte minden másnap felléptek?
Most már egyre könnyebben, és szívesen csinálom, mert ez is egy részünk. A nyarunk valóban így nézett ki, elég brutál volt, mostanában inkább csak hétvégente van ez, de arra is azt mondom, hála Istennek, hogy így van, hogy ennyien kíváncsiak ránk. Arra viszont oda kell figyelni, hogy az ember fizikailag bírja a koncerteket, egészen banális dolgok is számítanak, mint például az elegendő folyadékfogyasztás és alvás. Volt olyan nap, hogy háromszor is színpadra álltunk, ezt azért bírni kell? Korábban hét évig karatéztam és futni is jártam, most kevesebb időm van a mozgásra, viszont jó állóképességre van szükség, és annyit kell mozogni, hogy egy fellépést akár sportnak is nevezhetünk (nevet).
Mivel töltődsz fel szabadidődben?
Szeretek kimenni a szabadba a kutyámmal, akivel napi több kilométert is meg szoktunk tenni. Kis francia bulldog. Ezt nagyon élvezem. Emellett imádok festeni, rajzolni és főzni.
