(MTI) - A május közepén nyílt tárlatot több mint hatezer-háromszáz látogató tekintette meg, közülük ezerháromszázan szavaztak a kiállított művekre - mondta Solymos László szegedi alpolgármester a díjátadón.
A legtöbb szavazatot Csobán András Csatornapart című alkotása kapta, a művész a Volksbank Zrt. elismerését vehette át. A második legtöbb voksot László Dániel Csendélet című festményére adták le a látogatók, így ő a Csongrád megyei önkormányzat díját kapta.
Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora elmondta: az idei tárlat mérföldkő lehet a művészeti seregszemle negyedszázados történetében, nemcsak a korábbi éveknél lényegesen több látogató, hanem a szakmai színvonal emelkedése miatt is.
Az első ízben 1983-ban megrendezett kiállításra - amelynek történetét az Alföldi Tárlat révén egészen 1961-ig vezetik vissza - idén csaknem négyszáz művet adtak be a kortárs magyar festészet jeles képviselői. A rangos zsűri ezek közül válogatta ki százhúsz művésznek azt a másfélszáz alkotását, amelyet az ország egyik legszebb szecessziós palotájában július 13-ig láthatott a közönség.