Közös dallal jelentkezik Solére és Dárdai Blanka

Zene

„Mindketten a múltbéli emlékeinkből inspirálódtunk. Kicsit olyan szemszög ez, mintha két nő felülről figyelné a saját sikertelen kapcsolatai alakulását” – mesélte a Védtelen című dalról Blanka.

Idén nem telik el hét, hogy ne hallasson magáról a fiatal space-pop énekesnő, Szigeti Zsófi, azaz Solére. Januárban megjelent Másért című kislemeze, amelynek címadó dalához februárban bevállalós klipet is hozott, majd A Dal 2022 műsorában egészen a döntőig menetelt vele, megmutatva tehetsége sokrétűségét, elnyerve ezzel a közönség és a zsűri szívét. Most pedig Brenkával, azaz Dárdai Blankával közösen máris itt a legújabb dala Védtelen címmel, amelyhez egy hangulatos vízparti klip is készült.

A két tehetséges énekesnő másfél éve találkozott egy forgatáson, és azóta a szakmaiságon túlmutató barátság szövődött közöttük. Ennek az eredménye a közös dal.

Blanka így mesél erről: „Amikor megismerkedtünk, szinte azonnal tudtuk, hogy szeretnénk csinálni együtt valamit, majd tavaly nyáron leültünk, és egy délután alatt megszületett ez a dal. Mindketten a múltbéli emlékeinkből inspirálódtunk. Kicsit olyan szemszög ez, mintha két nő felülről figyelné a saját sikertelen kapcsolatai alakulását.”

Szigeti Zsófi szövegeiben jellemző motívum a nőiség, és a párkapcsolati szerepek boncolgatása. Ez most sincs másképp: „Sokszor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, másodikak lenni, és olyan valakit priorizálni, akiről végül kiderül, hogy nem érdemelte meg. Mára már rájöttünk, hogy más világ van, meg kell becsülnünk önmagunkat, és bízni a saját szerepünkben. Nem sajnáljuk, és nem helyezkedünk háttérbe azok miatt a férfiak miatt, akik megijednek attól, ha a barátnőjük sikeres.”

A klipet Generál Kristóf rendezte.

Brenkának hamarosan megjelenik új lemeze, és legközelebb április 16-án az Akváriumban koncertezik. Solére pedig március 26-án lép majd fel a Városháza parkban a Budapesti Tavaszi Vásár nyitó hétvégéjén.

Solére-rel készült interjúnkat olvastad már?