Bár a Shaibo kapcsán ismertünk meg, 2020 óta szólóban jelentetsz meg dalokat. Milyen kihívásokat rejt a szóló alkotás a nagyzenekaros formához képest?

Mindig is szerettem volna szóló projektet, a Shaibo feloszlása után már nem akartam zenekart alapítani. Most több figyelem van rajtam, és nálam az összes felelősség. Azt tapasztalom, hogy egy zenekar esetében sokkal nehezebb felépíteni (legalábbis nekünk nehezebb volt) egy egységes arculatot mind zeneileg, mind megjelenésben. Egy szóló előadónál csak egyetlen embernek kell megfelelni, és ez saját magam vagyok. Ezt könnyebbnek gondolom.

Most debütál az első kislemezed, aminek minden dala 2021-es termés, tetemes részük Londonban íródott. Mit adott hozzá a zenei világodhoz az amszterdami és a londoni miliő? Miben változott meg az alkotói attitűdöd a kinti élet hatására?

Megértettem, hogy az a felhajtás, ami itthon történik a popiparban, lufi. Amit csinálok, az teljesen amatőrnek hat egy kint már koncertező, közönséggel bíró zenei közösségben. Sokszor leesett az állam, és igyekeztem a lehető legtöbbet tanulni. A leginspirálóbb egyébként mindkét helyen az volt, hogy mennyivel szabadabb az emberek gondolkodása.

A kislemez dalaiban nagyon mély, személyes témákat is boncolgatsz, többek között a borderline személyiségzavarodról is mesélsz. Hogy születnek a dalaid? Mondhatjuk, hogy terápia számodra az alkotás?

A számírás nekem egy lökésszerű dolog. Ha jön, akkor gyorsan leülök és csinálom, ha nem jön, akkor viszont nem gondolkozom azon, hogy jönnie kéne. Persze biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb lesznek ilyen jellegű szorongásaim.

A Hold meg én is így gurult ki: egy este zongoráztam, és énekeltem rá valami szöveget, felvettem a telefonommal, és utána kidolgoztam. Szerintem túlzás azt állítani, hogy a zeneírás terápia a számomra, inkább csak nagyon szeretem, emellett pedig járok terápiára.

Komoly személyiségfejlődésen mentél keresztül az utóbbi időben. Miben változtál emberileg, és miben változtál mint dalszerző?

Dalszerzőként sokszínűbb lettem az angliai évemnek köszönhetően. Rengeteg briefre kellett dolgoznom, és ez nagyon megedzett, picit pedig el is vette a „művésziségét” az írásnak.

Emberileg pedig talán tartózkodóbb lettem, következetesebb, többet próbálom megfogni a pillanatot, tudva, hogy nagyon hamar sokkal később lesz, mint a most, és ez ijesztő számomra. Na meg talán még többet bolondozom, mint valaha, ami esetemben a felnövéstől való félelem kompenzálása is egyben.

Nagyon fontos számodra a vizualitás, ez a klipekben és a fotózásaidban is tetten érthető. Mesélj ezekről kicsit! Hogy születnek meg a koncepciók, mennyi ebből a saját víziód, és mennyire hagyatkozol a rendezőkre, a fotósokra?

Ha valamit szépnek találok, abba bele tudok veszni. Mostanra összeállt egy olyan képi világ a Solére-ben, ami már nagyon erős útmutatóval szolgál minden kreatív anyag létrehozásában. Szerencsés vagyok, mert a stáb tagjai a barátaim is, így emberileg is jól ismernek, úgyhogy elég simán valósítjuk meg a közösen kitalált koncepciókat.

A borítón a Macskafogó egyik ikonikus jelenetét gondoltátok újra. Milyen a viszonyod MiuMiuhoz, mennyiben tudsz azonosulni a karakterrel?

Miu szerepe a filmben számomra picit ijesztő. Sztereotípiába préselt okos macska. Innentől döntse el mindenki.

A januári koncerten több zenészbarátod fellép veled. Tervezel velük a jövőben kooperációt vagy ez egy egyszeri alkalom lesz?

Ezek a dalok mind rajta lesznek a tavasszal várható nagylemezen, úgyhogy biztos, hogy nem egyszeri alkalom a közös munka.

Fotók: Földi Ádám