Közös Sziget-bejárást tartott Tarlós és Gerendai

Egyéb


sziget_rehabilitaciosbejaras_gerendaikaroly_tarlosistvan_dszzs20100914004.jpg
Gerendai Károly és Tarlós István

(MTI) - Tarlós István közölte, hogy a főváros a jövőben is támogatni fogja a Sziget-rendezvényt, és megkapja azt a támogatást, amelyet az utolsó egy-két évet leszámítva mindig megkapott.

   
Gerendai Károly ez utóbbira utalva emlékeztetett: korábban a főváros vezetése felvetette, hogy milliárdos nagyságrendű közterület-foglalási díjat kellene fizetniük.
   
A rendezvény hasznával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Sziget az ország egyik legnagyobb kulturális és turisztikai eseménye, jelentős adóbevételei vannak belőle a városnak, és még az országimázsra is kihat.
   
Tarlós István azt hangoztatta: "a Sziget támogatását, a fiatalok szórakozásának lehetőségét biztosítani kell", ezért a fővárosnak anyagilag és erkölcsileg is támogatnia kell a rendezvényt. A politikus a legnagyobb problémák közé a sziget csatornázását és a rossz közlekedési helyzetet sorolta.
   
Gerendai Károly azt közölte: szívesen költenének saját forrásból a sziget állapotának a javítására és az infrastruktúra bővítésére, csak azt szeretnék, ha "hagynák őket" fesztivált szervezni. Mint mondta, nekik az ehhez szükséges feltételrendszer biztosítására, a versenyképes helyzet megteremtésére lenne szükségük.
   
Előbbire utalva elmondta, "kidobott pénznek" tartja például, hogy minden nyáron előbb kiépítik, majd a fesztivál után elbontják azt az infrastruktúrát (például az elektromos vezetékeket), amit egyébként akár "állandóra" is kiépíthetnének. "Nonszensz", hogy a főváros egyik legnagyobb összefüggő közparkjában még WC sincs, pedig hétvégenként nagyon sok család jár ide pihenni.
   
Tarlós István arról is beszélt, hogy a Gerendai Károllyal való állítólagos rossz viszonyuk "a negatív legendák körébe tartozik", több mint három és fél évtizede ismerik egymást. A találkozóval ezért demonstrálni is kívánták, nincs köztük békétlenség, és hogy mind a főváros, mind pedig a fesztivál szervezőinek érdeke az együttműködés.
   

Tarlós István és Gerendai Károly az augusztusi fesztivál utáni kertészeti helyreállítási munkálatokat tekintette meg együtt a szigeten egy sétán. Gerendai elmondta, a mintegy hathektáros terület rendezéséért nettó 13 millió forintot fizetnek, és a munkálatok várhatóan szeptember végére fejeződnek be.