- Két hónapig voltál Kölnben, Bodó Viktorral próbáltátok és játszottátok Tasnádi István Tranzitját. Hogy kerültél bele?
- Három évvel ezelőtt a Pizzicato című előadást csináltuk Berlinben, szintén Viktorral. A premier után megkérdezte, lenne-e kedvem egy-két év múlva Kölnben dolgozni egy előadáson. Aztán tolódott egy picit az egész, végül tavaly télen keresett meg, hogy most aktuális a dolog, és részt vennék-e benne úgy, hogy a szereplők egy részét az ő társulata adja, egy részét ottani színészek, és lenne benne egy-két vendég. Nagyon izgalmas felvetés volt, képtelenség lett volna nemet mondani. Júniusban volt egy közös hetünk, amolyan alapozás, ismerkedés, majd a nyár legvégén odaköltöztünk. Lakásokat kaptunk, bicikliket béreltünk, éltük a kölni színészek életét. Közben nem is nagyon jöttünk haza, egyhuzamban lement a próbaidőszak. A szerződésünk 15 előadásról szólt, amit november elejére teljesítettünk is.
- Simán mindenki el tudott tölteni két hónapot Kölnben?
- Viktornak és a társulatának könnyebb volt, hiszen így tervezték az évadot. A többiekhez - hozzám is - viszont annyira megengedő volt az összes színház, ahol még dolgozunk, hogy nem volt semmilyen fennakadás, nem ütköztünk itthoni előadásokkal. Figyeltek arra, hogy ezt meg tudjuk csinálni. Persze szerencsésen jött ki, hogy évad elején volt ez az egész, mert most ezt lehetetlen lenne összehozni.
- Milyen nyelven ment az előadás?
- Németül. Aki tudott valamelyest, az kapott egy szuper nyelvi trénert, aki segített abban, hogy hogyan kell úgy németül beszélni, hogy azt a németek megértsék... De sok jelenet például szöveg nélkül ment. Viktor nagyon ügyelt arra, hogy mindenkinek legyen dolga, és ne a nyelvtudástól függjön, hogy ki mekkora szerepet játszik.
- Gyorsan alkalmazkodtál ahhoz, hogy gyakorlatilag folyamatosan vadidegen emberekkel és teljesen ismeretlen helyeken próbálsz és játszol?
- A Krétakör után ez nagyon szokatlan helyzet. Ismertük egymás minden jó és rossz tulajdonságát. Ez olyan biztonságot adott, amiben könnyű volt dolgozni. Ez most nincs. Háló nélkül dolgozunk szinte mindannyian. De én nagyon élvezem ezt, mert sok olyan színésszel, rendezővel találkoztam, akikkel az előtt nem volt módom. Érdekel, ki hogyan dolgozik, és eddig mindenben megtaláltam az örömömet.
- Amikor megszűnt - vagy ahogy Gáspár Máté fogalmaz: átalakult - a Krétakör, tudtad, hogy mi lesz veled?
- Fogalmam sem volt. Szerencse, hogy nem estem bele valami mély gödörbe. Amikor megtudtam, hogy nincs tovább, éppen próbáltam valahol, az megtartott egy darabig. Aztán kaptam egy felkérést a Vígszínházba, amit elvállaltam, úgyhogy abba tudtam kapaszkodni. Aztán jött a többi lehetőség. Mostanra stabilizálódott a helyzet, nagyjából tisztul a fejem, hogy én magam mit szeretnék, kivel, merre, hogyan... Már nem érzem azt a kiszolgáltatottságot, a teljes bizonytalanságot, amit a Krétakör megszűnése jelentett. A "gyászév" letelt, most már nem a visszatekintés érdekes, hanem a hogyan tovább.
- A tovább most a tovabb.org...
- Igen, létrejött egy weboldal, hogy a nézők nyomon követhessék a társulat tagjainak jelenlegi munkáit. Mindannyian elég sokat dolgozunk, sokfelé jelen vagyunk, jó munkáink vannak. A weboldal a Krétakör volt sajtósának, Csóka Tímeának ötlete volt, és miután mindannyian jó gondolatnak tartottuk, támogattuk őt a megvalósításban. Azért jó, mert a jelenről szól, hogy épp ki mit játszik, hol lehet látni. Minden információ naprakész, és esetleg ha bármi hirtelen kipattan az agyunkból, ott azonnal meg lehet találni. A címe a Tovább is van... rövidítése. Mert van tovább.
- Nem gondolkoztatok azon, hogy közösen kezdjetek dolgozni?
- Hirtelen három részre szakadt a csapat: volt, akik a Nemzetibe mentek, néhányan még a Krétakörhöz akartunk tartozni, és voltak, akik rögtön a szabadúszást választották. Maszatos volt ez a dolog. Alkalmanként újra együtt dolgozunk, furcsa helyeken találkozunk. A valahai krétakörösök játszanak a Fédra Fitnessben, a Kupidóban, a Nemzetiben megy még A jég, nekem Rába Rolanddal van egy előadásom, Gyabronka Józseffel együtt játszom, Katona Lacival együtt próbálok most a Vígszínházban, a MU Színházban havi rendszerességgel jelentkező új ismeretterjesztő utazási sorozatot pedig többek között Sárosdi Lillával és Bánki Gergővel készítjük... Keressük egymás társaságát, ha van rá mód, és valahogy a dolgok is egymás mellé sodornak minket.
- Ingázol a színházak, társulatok, országok között. Ha azt mondod, hazamész, az hol van?
- Olyan most nincs. A hazamenés azt jelenti, hogy a lakásomba följönnek azok, akikkel tervezünk valamit. Néha irodaként, néha próbateremként funkcionál, ott készítem elő a saját dolgaimat. De ennél "hazább haza" most nincs. Fárasztó, de szép, hogy mindenfelé helyt kell állni. Egyébként is, mostanában sok jó dolog indul!
- Például?
- Újra próbálok a Vígszínházban, a legidősebb lány, Ceitel szerepét bízta rám Eszenyi Enikő a Hegedűs a háztetőnben: énekelek, táncolok. Ezalatt egy-két éjszaka például Nagy Zsolttal improvizálunk Kárpáti Péter készülő munkájához, aztán Mundruczó Kornéllal dolgozom tavasszal. Én magam pedig készülök egy saját előadásra Nagy Fruzsinával és Vinnai Andrással, amit a jövő évad elejére tervezünk. Utolsó előadásaihoz közelít a Made in China. Nagyon nehéz egyeztetni, hogy mindenki ráérjen, és olyan tereket találni, ahol még nem jártunk. Nemrégiben fejeztük be a rádiófelvételét is. És most január 17-én a Kinóban lesz a Nibelung lakópark című Krétakör előadásból készült film bemutatója, ahol újra összejön a SzínészTáncZenekar. Most megint találkozunk mindannyian. Aztán mindenki folytatja tovább...
