A tavaly ősszel kezdődött váci munkálatok során a régészek januárban egy XIV. századra keltezhető edénycsoport teljesen ép darabjaira bukkantak, s márciusban újabb különlegességek kerültek elő a lelőhelyről. A teljes, mintegy 3700 m? területen összesen 7 kút volt. Ezek között található két, körülbelül a XVII. századra keltezhető, egyforma szerkezetű építmény, aljukon nagyméretű, fenyőből készült gyűrűvel, amelyhez belülről - a hordókhoz hasonlóan, abroncsszerűen - 31 darab, 160-180 cm hosszú fadeszkát illesztettek, külső oldalára pedig a Naszályból származó, faragott kváderköveket helyeztek egymás fölé. A kutak mintegy 3,5 m mélyek voltak.
Ennél korábbi, a XV-XVI. század fordulójára keltezhető egy jóval mélyebb, mintegy 5,5 m mély építmény, felül vegyesen rakott kövekből, legalul faszerkezettel: egymásba csapolt gerendákkal és abroncsos deszkákkal. Lehetséges, hogy ehhez tartozott az a kilinccsel felszerelt csapóajtó is, amelyet ennek alján találtak meg. A most feltárt kutak olyan jól megalkotott, erős megtartású építmények voltak, hogy egészen a XX. század második feléig tisztították és használták őket, és az egyikből egy második világháborús szovjet géppisztoly is előkerült.
Régészeti szempontból az utolsóként megtalált kút és ház volt a legérdekesebb. Az építmény kőgyűrűje mellett kezdetben egy deszkafal vonala és néhány kiálló cölöp vált láthatóvá az erősen kénes szagú, iszapos talajban, közöttük néhány késő Árpád-kori cseréptöredék. A fokozatos mélyítés és aprólékos bontás után a régészek egy 2,6 × 2,5 m kiterjedésű, boronaszerkezetű építményt tártak fel, amely 130 cm magasságig teljes épségben állt. A ház négy nagyméretű talpgerendára támaszkodott; alatta a Dunáról származó, rendkívül erős kavicságyat terítettek szét, majd a ház középvonalába párnafát fektettek, amelyen deszkapadlót alakítottak ki. A deszkapadló alá egy kikészített bőr (talán mellény) maradványa szorult be, ez feltehetően a ház építésekor maradhatott ott. A ház oldalfalát 3-5 cm vastag deszkafalak képezték, amelyek a talpgerendákba illesztett cölöpöknek támaszkodtak.
Az építmény a XIV. század végére már nem is volt használatban, erre vall legalábbis az, hogy a ház feltöltésében XIII-XIV. századi kerámiaanyag volt. Az épület a középkori járószinthez képest mélyebben helyezkedett el, oda létrán jutottak le, amelynek maradványai szintén előkerültek. A jelenlegi adatok alapján még nem lehet tudni, hogy a kutat néhány száz évvel később véletlenül, vagy tudatosan építették a ház mellé. Tény azonban, hogy ez mentette meg a boronaházat a pusztulástól, ugyanis az építmény kősorait erős gerendaszerkezet tartotta, amelyen keresztül folyamatosan víz szivárgott a szomszédos középkori faházba, megőrizve azt az utókornak.
Éghajlatunk miatt rendkívüli ritkaságnak számít, hogy a föld alól több száz éves ép faház került elő - párhuzamait a régészek egyelőre csak észak-európai vidékeken ismerik, Magyarországon nem. Ritkasága miatt a ház funkciója talány: vajon a vízforrás mellé épült, és azt valamilyen módon használta? Pincéje, tárolóhelyisége lehetett egy fölötte álló, később elbontott háznak?
A válaszra egyelőre még várni kell, ugyanis a régészek a gyors ütemben feltárt és kiemelt faanyagot csak néhány napja kezdték feldolgozni, a leletek megóvása és restaurálása a fák esetében éveket jelenthet. A tervek szerint az egykori házat egy kiállításon, visszaépítve mutatják majd be a nagyközönségnek.
A mélygarázs területének feltárása Vác történetében kiemelkedő jelentőségű, leletei számos új adattal gazdagítják az egykori püspöki város történetét.
