Különleges internetes oldallal és egy háromrészes filmmel emlékeznek Jan Palachra

(MTI) A húszesztendős egyetemista Csehszlovákia szovjet megszállása és a kommunista diktatúra elleni tiltakozásául gyújtotta fel magát a prágai Vencel téren. Égési sérüléseibe január 19-én belehalt. Temetésén több mint félmillió ember vett részt.

 
A Lidové Noviny című prágai napilap szerint a Palach emlékének szentelt internetes oldal, a www.janpalach.cz az egyetemista önfeláldozásának 43. évfordulójára való emlékezés alkalmából hétfőtől működik. Az oldalon Palach gyermekkori képei, a tettére adott reakciókat megörökítő felvételek és követőinek történetei kaptak helyet. A multimédiás kezdeményezés célja annak bemutatása, hogy Palach története nem ért véget a halálával, hanem öröksége tovább él a jelenben ? mondta Petr Blazek történész, a projekt egyik résztvevője.
 
Az egyetemistáról készülő filmet a híres lengyel filmrendező, Agnieszka Holland jegyzi. Az HBO televíziós csatorna produkciójának forgatási munkálatai márciusban kezdődnek. A rendező személyesen is megtapasztalta a szovjet megszállás utáni állapotot, mivel az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a prágai Film-és Színművészeti Akadémia (FAMU) növendéke volt. Tanulmányait 1971-ben fejezte be és aktív résztvevője volt az ellenállási mozgalomnak.
 
Blazek és a prágai Károly Egyetem művészeti karának tanácstagjaiból álló csapat személyesen gyűjtötte össze az egyetemistával kapcsolatos dokumentumokat és fotográfiákat. Munkájuknak köszönhetően a weboldalon elérhető például az 1984-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Jaroslav Seifert (1901-1986) beszédének felvétele, amelyet a költő négy nappal Palach halála után intézett a diákokhoz.