Különleges nyári fesztivállal vár az Eszterházy-kastély

Egyéb

"Új korszak nyílik az Esterházy-kastély történetében, amely önmaga értékén túllépve európai kulturális központként fog üzemelni? ? hangsúlyozta Cselovszki Zoltán, a Forster Központ elnöke, aki kiemelte, a zenei programok mellett a nyitva tartást is bővítik. ?Különleges péntek estékkel készülünk, amelyek során a kastély akár este tíz óráig nyitva állna a látogatók előtt, akiket végigvezetnénk a felújított épületen? ? mondta el az elnök.

Az Eszterházi Vigasságok címet viselő rendezvény helyszínéről Bessenyei György értekezett egy írásában: ennek emlékére viseli a program a korabeli, illetve a Bessenyei-féle helyesírással nevét. ?Bessenyei megfogalmazza, kiket, hogyan látott vendégül a kastély fénykorában: ehhez szeretnénk hűek maradni, ezt szeretnénk visszaidézni? ? fejtette ki Rácz Márton, művészeti vezető miért volt fontos számukra a névben megidézni a múltat.

Rácz Márton hangsúlyozta, másféléves munkát jelentett nyári fesztivál megtervezése, amely május 31-én a Marionettszínházban nyitja meg kapuit. Első ízben ? 240 év után ? Perényi Miklós varázsol hangokat gordonkán a nemrég felújított terembe, ahol előadását a Győri Filharmonikusok Zenekar kíséri Rácz Márton vezényletével. Másnap Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes, kétzongorás estjén Liszt, Ravel, Bebussy és Couperin művek hangzanak fel. A harmadik estén pedig Haydn Teremtés szimfóniáját hallhatja a közönség az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével.

Június utolsó hetében a 29. Régi Zenei Napok rendezvénysorozata zajlik a kastélyban, míg júliusban A zsenik egymás közt mottóval hirdetett Budapesti Vonósok Fesztiváljának ad helyet a palota. Utóbbi keretein belül felidézik a kétszáz éve született Verdit és Wagnert, valamint a száz éve világra jött Benjamin Brittent. Emellett a háromszáz éve elhunyt Esterházy Pálról is megemlékeznek, akinek Harmonia Caelestis című összeállítását a Musica Globus idézi fel. Különleges hangulatú előadásokon hangzik fel a XVII-XVIII. századi muzsika: Sarband előadásában az Ottomán Birodalomé, Sebestyén Márta hangján pedig a korabeli Magyarországé.

Verdi több alkalommal megjelenik a programban: a Verdi-operagálán Elena Mosuc, Elena Maximova, Ivan Magri és Vladimir Stoyanov szólaltatja meg a világhírű zeneszerző dallamait.

A komolyzene mellett a jazz is helyet kap: augusztusban a tíz Grammy-díjas Take6 mellett Jan Garbarek lesz hallható, majd az indiai Trilok Gurtuval ad koncertet. Emellett fellép Billy Cobham, valamint Jean Luc Ponty és William Lecomte különleges szimfonikus estjével.

A rendezvény a Haydn Vonósnégyes-fesztivállal zárul, amely a hagyományokhoz híven világhírű, nemzetközi versenyeken díjazott kvartetteket lát vendégül: az angol, francia, dán, ceh, román és magyar vonósnégyesek között meghívást kapott az Arcadia String Quartet is, amely a tavalyi londoni nemzetközi fesztivál győztese volt.

Az Eszterházy-kastélyban a Marionettszínház-Víztorony-Narancsház épületegyüttes rekonstrukciója Molnár Csaba Ybl-díjas építész munkája. A felújítás lényege az épület homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvényközpont és koncertterem kialakítása volt.  A fejlesztés második ütemével párhuzamosan a kastély elnyerte a harmadik ütemre szóló EU-támogatást is.