Kultkikötő Balatonföldváron

Egyéb


129989_normal_kft3.jpg
KFT

 A földvári nyár a Csókol Anyádcímű előadás premierjével indul, Vári Évával és Nagy Ervinnel a főszerepben.

 
A rendezvény második hétvégéjén, július 24-én Charlie koncertezik a Balaton partján; állandó zenésztársával, Halász János zongoraművésszel. Másnap a Mulatságot Pindroch Csaba, Nagy Viktor és Menszátor Héresz Attila előadásában láthatják a nézők. Július utolsó napján a Hot Jazz Band lép fel. A húszas, harmincas, a negyvenes évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban. Másnap az Anconai szerelemeseket mutatják be a hatvanas, hetvenes évekből származó olasz slágerekkel tarkítva a Karaván Művészeti Alapítvány és a Kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciójában.
 
Augusztus 7-én a legendás KFT zenekar koncertezik.  Másnap pedig a magyar kabaré nagysikerű darabjaiból a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei által összeválogatott nyári produkciót mutatnak be. 
 
A Kistehén Tánczenekar augusztus 14-én immáron harmadik alkalommal táncoltatja meg a rajongóit a Kultkikötőben. Másnap Kern András előadja a Kellékes című egyszemélyes darabot.
 
A Mesés Kikötő a rendezvény idején minden szombat és vasárnap délelőtt várja a gyerekeket, minden vasárnap 11 órától 12 óráig a kikötőben horgonyozik a Mesehajó, ahol olyan előadók lépnek fel, mint Zizi Bohóc, a Ziránó Bábszínház vagy az Ördögszekér Kompánia. 
 
Idén kiemelt szerepet kap a Védegylet és a Fair Világ Szövetség szervezésében látható fotókiállítás az afrikai Gambiáról. A tárlat bemutatja a gambiai munkások és a méltányos kereskedelem (fair trade) mozgalom kapcsolatát. A látogatók igazi afrikai specialitásokat is kóstolhatnak július 23-án, 28-án, augusztus 6-án és 13-án.
 
A képzőművészet kedvelői a Lehner Közművészeti Galéria Alapítvány jóvoltából egy rendkívüli kiállítást tekinthetnek meg július végéig.  Augusztus 1. és 6. között Győrfi András festőművész és Ernoe Stana szobrász közös kiállítása látogatható a Peregrinus Art Galéria gondozásában.
 
A rendezvényen keddenként akusztikus zenei koncertek, szerdánként filmvetítések, csütörtökönként családi vetélkedők várják a látogatókat.