1,4 milliárd forint budapesti zenekarok támogatására

 

(MTI) Mint elmondta, a döntés nagyobb mértékben érintheti például a Concerto Budapestet, a Budapesti Fesztiválzenekart, a Nemzeti Filharmonikusokat. A Magyar Közlöny keddi számában olvasható rendelet szerint összesen 1 milliárd 380 milliárd forintot csoportosítottak át ? az MTI információi szerint budapesti komolyzenei együttesek számára.

 
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy az összeg felosztásáról még folynak az egyeztetések.