26 előadásterv nyert a Katona József Pályázaton

Kultpol


dsc_2526.jpg
Harsányi Sulyom László, Schneider Márta és Kiss CsabaFotó: Gordon Eszter

(MTI) - Az eredményhirdetésen a szakállamtitkár elmondta: a 26 támogatott pályázatból 9 az úgynevezett alternatív színházak, 6 pedig a határon túli teátrumok közül került ki. Darvasi László darabját például a sajtótájékoztatónak is helyet adó MU Színház mutathatja be pályázati támogatással, Toepler Zoltán egyik művét pedig a Studió K; a szabadkai Népszínház Zalán Tibor, az Újvidéki Színház Egressy Zoltán drámájának bemutatására kapott támogatást.
    Schneider Márta kiemelte: bár a pályázati kiírásban prioritásként szerepelt a gyermek- és ifjúsági előadások megszületésének ösztönzése, a szakmai zsűri csupán négy ilyen produkciót talált érdemesnek a támogatásra, köztük a tatabányai Jászai Mari Színháznak Varró Dániel művéből készült előadását, valamint Zalán Tibor mesejátékának előadását a zalaegerszegi Griff Bábszínházban.
    Kiemelt cél volt az új darabok megszületésének ösztönzése is, éppen ezért az ősbemutatókat külön honorálta a pályázat. Ám az idén is csak 3 ősbemutatót tudott díjazni a kuratórium, ezért a szakmával közösen el kell gondolkozni azon, hogy milyen más módon lehetne ösztönözni az új drámák születését - mondta Schneider Márta.
    Az elnyerhető legmagasabb támogatást, 2,5 millió forintot kapott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Tasnádi István Tranzit című darabjának ősbemutatójára. A minisztérium 1,5 millió forinttal támogatja Spiró György Árpádház című darabjának első színrevitelét a Budapesti Kamaraszínházban. Szintén 1,5 millió forintot kap a Krétakör Színház Vinnai András Pesti-esti munkacímű művének ősbemutatójára.
    Schneider Márta emlékezetett arra: a szerző ősbemutató esetén 500 ezer, új bemutató esetén pedig 250 ezer forint szerzői támogatást kaphat.
    A szakállamtitkár a nyertesek közül kiemelte Spiró Györgyöt, Tasnádi Istvánt, Zalán Tibort és Kárpáti Pétert, akik két-két darabjukkal is nyertek támogatást a pályázaton, valamint a Tatabányai Jászai Mari Színházat, amely két produkcióval is bekerült a támogatott előadások közé.
    A pályázaton összesen 8 produkció nyerte el a lehető legnagyobb összegű támogatást. A Hevesi Sándor Színház mellett 2,5 millió forintot kap például a Vígszínház Esterházy Péter egy művének színpadra állítására, a Radnóti Színház Térey János színművének bemutatására, az Örkény Színház Kárpáti Péter egy darabjának színrevitelére valamint a Szegedi Nemzeti Színház Visky András egy művének előadására.
    Az elmúlt 3 év eredményeiről szólva Schneider Márta kiemelte, hogy 66 színházi produkció létrejöttének támogatására összesen mintegy 155 millió forintot fordítottak. Ennek a jelentős összegnek már meg kell látszania a magyar színházak repertoárján - vélekedett a szakállamtitkár.
    Kiss Csaba, a Drámaírói Kerekasztal elnöke kiemelte: ez a pályázati forma modellértékű lehet a többi szakma számára is. Manapság a kortárs magyar dráma az egyik sikerágazata lett a színháznak, minden színház műsortervében kiemelten szerepelnek ezek a darabok - mutatott rá.  
    Ha még legalább 5 évig meghirdetik minden évben a Katona József pályázatot, annak már irodalomtörténeti jelentősége lesz - jegyezte meg Kiss Csaba.
    A Drámaírói Kerekasztal elnöke beszámolt arról, hogy az ORTT a közeljövőben pályázatot ír ki kortárs magyar drámák színházi előadásából készülő tévéjátékokra. Mint mondta, a Várkonyi Zoltánról elnevezett pályázatot várhatóan 60-80 millió forintos kerettel hirdetik meg.
    Hiller István oktatási és kulturális miniszter február 1-jén hirdette meg a Katona József-pályázatot, amelyre 2007. szeptember 1. és 2008. augusztus 31. között bemutatandó produkció tervével pályázhattak közösen a színházak és a drámaírók.
    A pályázat lebonyolítására 50 millió forint állt rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből. Ebből az összegből összesen 48,6 millió forintot osztottak ki, a többi a pályázat lebonyolításának költségeit fedezte.