36 milliót kap a Mikroszkóp, közel 400 milliót a József Attila Színház

(MTI) A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén ? 25 igen szavazattal, 3 nem és 3 tartózkodás mellett ? elfogadott javaslat szerint 1 millió 400 ezer forintot biztosít a fenntartó a színháznak az augusztusban elbocsátott 4 műszaki dolgozó felmentéséhez kapcsolódó pénzügyi kötelezettségek teljesítésére, és 34 millió 600 ezer forint többlettámogatást a teátrum év végéig történő működtetéséhez.
    

Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes a javaslat elfogadását megelőzően emlékeztetett arra, hogy a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. száz százalékos üzletrészére kiírt korábbi pályázatra nem volt jelentkező. Mint mondta, a teátrumot valószínűleg a Thália Színházhoz fogják csatolni. Utalt ugyanakkor arra, hogy a színházban az év végéig még meg kell tartani 25 előadást, különben vissza kell fizetni az állami támogatást.
    
A szerdán elfogadott előterjesztés felidézi, hogy az üzletrész értékesítésére vonatkozó elképzelések miatt a színház ez évi támogatását csupán 66 millió 853 ezer forintban, a tavalyi támogatás 61,33 százalékában határozták meg. A pályázat eredménytelensége miatt azonban szükség van további támogatásra.
    
A Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. év közben megtette azokat a megtakarítási intézkedéseket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek voltak a társaság működése érdekében. A munkatársak létszámát mostanra a működéshez minimálisan szükséges 14 főre csökkentették. Az utoljára elbocsátott 4 műszaki dolgozó felmentésének anyagi fedezetét azonban már nem tudta kigazdálkodni a színház, így erre ? utólagos elszámolási kötelezettséggel ?  1 millió 400 ezer forint támogatást biztosít az önkormányzat.
    
A javaslat szerint a Mikroszkóp Színpad jövőbeni helyzete újragondolásra érdemes, azonban bármilyen elképzelés csak 2012. március 1-jét, a központi költségvetési támogatáshoz szükséges színházi regisztráció időpontját követően valósulhat meg.
    
A színház július 31-ig 80 előadást tartott a tervezett 102-höz képest részben a bizonytalan gazdasági helyzet miatt. A színpad december 31-ig való működtetése érdekében, az előadóművészeti törvény szerinti II. kategóriás regisztrációhoz még minimum 25 előadás megtartására van szükség. Az év végéig történő működéshez pedig 34 millió 600 ezer forint többlettámogatás szükséges. A két összeget a főváros a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. és az önkormányzat között fennálló közszolgáltatási szerződés alapján biztosítja a színház számára.
 

A József Attila Színház adósságállományának kezelése érdekében szükséges intézkedésekről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 18 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett fogadta el szerdán.
    

A döntésben szereplő 393 millió forintból ? a korábbi igazgatói pályázati kiírásban is szereplő ? 120 millió forint kamatmenetes kölcsön. A további 169 millió és a létszámleépítéshez kapcsolódó kiadásokra szánt 104 millió forintot pedig támogatásként bocsátja a színház rendelkezésre a fővárosi önkormányzat.
    
A főpolgármester július végén nevezte ki a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának ? a májusban kiírt pályázat nyomán ? Nemcsák Károlyt. Mint az előterjesztésből kiderül, akkor egy megállapodás is született az új vezető és Tarlós István között. Ennek értelmében Nemcsák Károly áttekintette a színház tényleges adósságállományát, valamint felmérte a munkajogi és vállalkozási szerződéses állományt. Ennek alapján a társaság teljes, tényleges adósságállománya és a pályázati kiírásban foglaltaktól eltérő többletköltség összesen 289 millió forint.
    
A pályázati kiírásban meghatározott 120 millió forintos adósságállománnyal kapcsolatban Nemcsák Károly már pályázatában jelezte, hogy ennek rendezését az önkormányzat által biztosított kamatmentes kölcsönből oldaná meg, 2012-ben 10 millió, 2013-ban 20 millió, 2014-ben 40 millió, 2015-ben 50 millió forintot törlesztve. Az ütemezés indoka, hogy idő kell a színház új arculatának, közönségbázisának megteremtéséhez.
    
Az előterjesztés szerint a pályázati kiírásban szereplő 120 millió forinton felüli minden tartozás rendezése a tulajdonos fővárosi önkormányzat kompetenciájába tartozik.
    
A létszámcsökkentés fedezetének számításánál a 7 főfoglalkozású dolgozó feletti valamennyi, 82 munkavállaló szerződésének felbontásához kapcsolódó felmentési, végkielégítési összeg és az ehhez kapcsolódó járulék összege szerepel, amely összesen 104 millió forint.
    
A döntésben szereplő 169 millió és 104 millió forintot a tulajdonos a színház és az önkormányzat között fennálló közszolgáltatási szerződés alapján biztosítja a társaság számára.
    

A határozat szerint a főváros legkésőbb szeptember 20-ig átutalja a színház számlájára a támogatási összeget, amelyről az ügyvezető november 30-ig tételesen elszámol, és a fel nem használt összeget december 15-ig visszautalja az önkormányzatnak