Alelnöke is lesz a Nemzeti Kulturális Alapnak

 
(MTI) Az erről rendelkező törvénymódosítást hétfőn 245 kormánypárti igen szavazattal 91 ellenzéki nem ellenében fogadta el az Országgyűlés.
 
A változtatásokra azért volt szükség, mert L. Simon László ? aki 2011 őszétől töltötte be az NKA elnöki posztját ? június 18-tól az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára lett. A változtatások lehetővé teszik, hogy széles jogkörrel, alelnöki pozícióban irányítsa a szervezetet. 
  
A NKA elnöki tisztét betöltő ágazati miniszter eddig a feladatot delegálhatta, a jövőben azonban ezt nem teheti meg, vagyis az alap elnöke a mindenkori kulturális miniszter lesz. Változás még, hogy az NKA irányító szervének, azaz a bizottságának az alap elnöke és alelnöke is tagja lesz. 
  
Az elnök és az alelnök feladatait végrehajtási rendelet határozza majd meg, valamint a pályázatokat elbíráló szakmai kollégiumok létrehozásának szabályait is rendeletben alkothatja meg a miniszter. 
 
A változtatások értelmében az alap elnöke és alelnöke megsemmisítheti vagy megfontolásra visszaküldheti a kollégiumok pályázatokkal kapcsolatos döntéseit. A jogszabály egyes részei jövő évtől, míg más részei a kihirdetés napjától lépnek hatályba.