Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán

Kultpol

Eifert János 

MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT kitüntetést adott át:

 
Bahget Iskander fotóművésznek,
Eifert János fotóművésznek,
dr. Fodor Antal koreográfusnak, rendezőnek, Kiváló Művésznek, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi tanárának,
dr. Fülöp Ferenc akadémikusnak, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánjának, tanszékvezető egyetemi tanárnak,
dr. Gábor Miklósnak, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar professor emeritusának,
dr. Hantos Zoltánnak, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának, külföldi útja miatt később veszi át,
dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszónak, a Budapesti Állatkórház szakmai igazgatójának, állatorvosnak,
dr. Horváth László nyugalmazott főorvosnak,
dr. Kubassek János geográfusnak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójának,
Kunkovács László Balogh Rudolf-díjas fotóművésznek, néprajzkutatónak,
dr. Lányi András írónak, filozófusnak, filmrendezőnek, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi docensének,
dr. Mészáros Istvánnak, az ELTE nyugalmazott egyetemi docensének,
Nyékyné dr. Gaizler Juditnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs
Technológiai Kar dékánjának, egyetemi docensnek, külföldi útja miatt a kitüntetést később veszi át.
dr. Oberländer Baruch Bernard rabbinak, a Budapesti Jesiva - Zsidó Tudományok Főiskolája Rabbiképző Szak főigazgatójának,
Failoni Donatella zongoraművésznek, a Magyar Állami Operaház volt művészeti főtitkárának,
Prof. dr. Ötvös László Széchenyi-díjas kémikusnak,
 
Póka Egon Benedek 
 
Póka Egon Benedek előadóművésznek, zeneszerzőnek, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakképző Iskola igazgatójának,
Révész Sándor előadóművésznek,
Sáray Lászlónak, a Tokaji Írótábor titkárának, az általa szervezett Írótábor most zajló 40. jubileumi ünnepségén való részvétele miatt a kitüntetést később veszi át,
Székács Vera József Attila-díjas műfordítónak,
dr. Székely János püspöknek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar egyetemi docensének,
dr. Szőnyi Tamásnak, az ELTE Természettudományi Kar egyetemi tanárának,
Tornai József József Attila- és Babérkoszorú-díjas írónak, költőnek, műfordítónak,
dr. Virágos Zsoltnak, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok
Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának,
dr. Zombory Lászlónak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi tanárának;
 
 
Révész Sándor 
 
MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT kitüntetést adta át:

Albert Zsuzsa írónak, rádiószerkesztőnek,
Bakos Klárának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtárigazgatójának,
a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének,
Banner Zoltán művészeti írónak, művészettörténésznek, költőnek, előadóművésznek,
dr. Barsi Balázsnak, a Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és
Kolostor igazgatójának és házfőnöknek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszék tanárának,
Bálint Márta színművésznek,
dr. Benoist György idegsebész szakorvosnak, az Országos Idegsebészeti
Tudományos Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettesének, főorvosnak,
Cséve Magdolnának, a Magyar Rádió Archívuma nyugalmazott igazgatójának,
Dobozi Eszter József Attila-díjas írónak, költőnek, a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény igazgatójának,
Elek Dórának, a Baltazár Színház rendezőjének, művészeti vezetőnek,
Erkel Tibor Erkel Ferenc-díjas zenei rendezőnek, nyugalmazott egyetemi docensnek,
Érdi Tamás zongoraművésznek,

dr. Ferenczi István belgyógyász szakorvosnak, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház nyugalmazott főigazgatójának,
Gadóné Kézdy Editnek, az V. kerületi Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatójának,
Gergely László rendezőnek, a szarvasi Cervinus Teátrum Regionális Színház művészeti igazgatójának, a Nemzetiségi Színház Szövetség elnökének,
dr. Hajdu Zsolt szülész-nőgyógyász szakorvos, a Kispesti Egészségügyi Intézet főorvosának,
dr. Hermann Istvánnak, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatójának,
dr. Illésné Dr. Kovács Máriának, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar dékánjának, egyetemi docensnek,
dr. Kiss Irén írónak, költőnek, irodalomtörténésznek, műfordítónak, Kozma István János festő- és iparművésznek,
dr. Körösényi Andrásnak, az MTA Politikai Tudományok Intézete igazgatójának, az ELTE Politikatudományi Intézet egyetemi tanárának,
Kujbusné dr. Mecsei Évának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatójának,
dr. Löffler Erzsébetnek, az egri Érseki Vagyonkezelő Központ Könyvtár, Levéltár és Múzeum igazgatójának,
 
 
 Failoni Donatella

dr. M. Csizmadia Bélának, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanárának,
Madarász Katalin előadóművésznek,
dr. Máté Zsolt építészmérnöknek,
dr. Mátyás Ferencnek, az Eszterházy Károly Főiskola rektor-helyettesének,
tanszékvezető főiskolai tanárnak,
Nyerges Attila előadóművésznek, az Ismerős Arcok Zenekar szövegírójának, énekesének,
Ocskay Gábor Istvánnak, az Alba Volán SC Jégkorong Szakosztály
igazgatójának,
Pataky Attila előadóművésznek, szövegírónak, az EDDA Művek énekesének, frontemberének,
Perjés Klárának, az MTVA Kossuth Rádió Vasárnapi Újság, az Arcvonások és a Történet hangszerelve műsorok vezető szerkesztőjének,
dr. Révay Valériának, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar tanszékvezető egyetemi docensének,
R. Törley Mária szobrászművésznek,
Samu Lászlónak, a Nemzeti Filharmonikusok kürtművészének,

Simonné dr. Pallós Piroskának, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar
tudományos művészeti dékán-helyettesének, egyetemi docensnek,
dr. Szabó Győző János sebésznek, traumatológusnak és mellkassebész
szakorvosnak, az Országos Baleseti és Sürgősség Intézet nyugalmazott főorvosának,
Szabó Istvánnak, a kecskeméti Piarista Rendház házfőnökének,
Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténésznek, rendezőnek, írónak,
dr. Szijártó Istvánnak, a Balaton Akadémia elnökének,
Török Jolánnak, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatójának,
Várhelyi György szobrász- és éremművésznek,
dr. Zakar Péter főiskolai tanárnak, a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola dékánjának;
 
MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT KATONAI TAGOZATA kitüntetést adta át:

dr. Kedves Gyula hadtörténeti muzeológusnak, fegyvertörténésznek;

Gábor Miklós 
 
MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adta át:

Balogh Erika Jászai Mari-díjas színművésznek, az Aranytíz Kultúrház ügyvezetőjének,
Birtalan Juditnak, a tiszaújvárosi Református Énekkar karnagyának,
Bogó Ágnesnek, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. ügyvezető igazgatójának,
Bokor László Lajosnak, a csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójának,
B. Szűcs Istvánné, hódmezővásárhelyi nyugalmazott pedagógusnak, a Bessenyei György-díjas Kankalin Néptáncegyüttes alapítójának, volt művészeti vezetőjének,
Csiszár Ákosnak, a Kisvárdai Református Egyházközség lelkipásztorának, tiszteletbeli esperesnek,
Doór Róbertnek, a Magyar Állami Népi Együttes nagybőgőművészének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszék óraadó tanárának,
Ember Sándornak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája igazgatójának,
Ertl Pálné litéri nyugalmazott pedagógusnak,
Garai Györgynek, a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola és Óvoda igazgatójának,
dr. Gaskó Béla főmuzeológusnak, a szegedi Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettesének, természettudományi osztályvezetőjének,
Gazda István esperesnek, a Mezőcsáti Református Egyházközség lelkipásztorának,
Göőz István Ignácnak, a pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatójának,
Hadijev Janaki Stanislovnak, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centruma
elnökének, osztályvezető főorvosnak,

dr. Kádár Zoltán nyugalmazott osztályvezető szülész főorvosnak,
Klein Imrének, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola nyugalmazott igazgatójának,
Klieber József címzetes apátnak,
Lányi András 
 
Lázár Tibornak, a XIV. kerületi Szent István Gimnázium igazgatójának,
Leányfalusi Vilmos orgonaművésznek, a Kalocsai Főszékesegyház karnagyának, kanonoknak,
dr. Legeza Lászlónak, az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi docensének,
Lukács József üzletembernek, zenésznek, népzenegyűjtőnek,
Molnár Istvánnénak, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola igazgatójának,
Ifj. Palcsó Sándornak, a Magyar Állami Operaház játékmesterének,
dr. Patakiné Barkóczy Ildikó gyógypedagógusnak, a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola igazgatójának,
Peleiné Vesza Juditnak, a debreceni Középiskolai Sportkollégium nyugalmazott igazgatójának,
Petróczi Gábornak, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatójának,
Rainer Ferencnének, a budajenői Általános Iskola igazgatójának,
dr. Pintér Antal érsebésznek, a tatabányai Szent Borbála Kórház műtővezető főorvosának,
Richter Flóriánnak, a Magyar Nemzeti Cirkusz Hortobágyi Károly-díjas artistaművészének,
Szilasi Alex zongoraművésznek, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar tanársegédjének,
dr. Szilágyi Sándornak, az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Szakorvosi
Rendelőintézet, Röntgen Osztály osztályvezető-főorvosának,
Takács Tamásnak, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség vezető lelkészének,
Varga Jánosnak, a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye ibrányi plébánosának, Szabolcsi Főesperesnek,
Varga Lászlónak, a kaposvári Szent Imre Templom plébánosának, irodaigazgatójának, hivatalos elfoglaltsága miatt a kitüntetést később veszi át,
Vargáné Csigás Erzsébet gyógypedagógusnak, a Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményegység-vezetőjének,
Vértesaljai László jezsuita szerzetesnek;
 
 Hargitay András
 
MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést adta át:

Árendás Péter előadóművésznek, a Honvéd Együttes zenei vezetőjének,
dr. Árkyné Dr. Tóth Máriának, a XIII. kerületi Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola igazgató-helyettesének,
Bugyi Jánosné gyógypedagógusnak, a szolnoki Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgató-helyettesének,
dr. Bálintné Hübner Juditnak, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium,
Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium tanárának,
Fügediné Kovács Zsuzsannának, a szolnoki Liget Úti Általános Iskola
gyógypedagógusának,

Fülöp Ildikónak, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkárának,
Holicsné Csejk Gabriella a XII. kerületi Budai Középiskola tanárának,
Jakab Miklósné igazságügyi jeltolmácsnak,
Juhos Tibor hangszermesternek, a Rose Hangszerüzlet és Javítóműhely Kft. ügyvezető igazgatójának,
Kisgergely Máriának, az egri Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium igazgató-helyettesének,
Lakatos Vilmos előadóművésznek, a Mátyás Pince Étterem zenekarvezetőjének,
dr. Lengyel Erzsébetnek, a Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola
Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény tagintézmény-vezetőjének,
Lévai Jánosné katolikus hittanárnak, Kecskemét város önkormányzati képviselőjének,
Megyeri Józsefnének, a XIII. kerületi PRÍZMA Általános Iskola és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgató-helyettesének,
Oza Calin koreográfusnak, rendezőnek,
Pálfalvi Nándor írónak,
Rémi Tünde táncos-szólistának, a Honvéd Együttes művészeti asszisztensének,
Soós Sándornak, a Honvéd Együttes alapító tagjának, karnagyának,
dr. Veresné Nyizsnyik Judit Évának, a debreceni Ibolya utcai Általános Iskola tanítójának,
Vojtkó Ferencnek, a Debrecen Televízió szerkesztő-riporterének;

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetést adta át:
 

Banda Ádám hegedűművésznek,
Boskovics Sándornénak, a szigetvári dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény Időskorúak Otthona gondozónőjének,
Gera Lajosnénak, a biatorbágyi Boldog Gizella Otthon főnővér-helyettesének,
Gagyi Évának, a szigetvári dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény Időskorúak Otthona mentálhigiénés asszisztensének,
Gyulai Erzsébet Arany Koszorús magyar nóta énekesnek,
Gyurkóné Kovács Beatrixnak, a XII. kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanítójának,
István Lajosnak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály vagyongazdálkodási szakmai tanácsadójának,
Martonné Adler Ildikónak, az egri Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola tanítójának.