Átadták a Kós Károly építészeti díjakat

(MTI) - A helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül egyéni kategóriában Papp József, Debrecen Polgármesteri Hivatalának műszaki nyilvántartási ügyintézője, Harsányi Attila nyugalmazott építész és Pintér Tamás, a Kós Károly Kör elnöke vehette át a díjat.
    

"Debrecen sokoldalú és nélkülözhetetlen robotosának" nevezték Papp Józsefet. Az ő munkásságának eredménye: Debrecen belterületi városrészei névrendszerének megalkotása, amely önkormányzati határozat alapját képezte, valamint kezdeményezésére és közreműködésével, történeti kutatások alapján sikerült létrehozni a város első komplex, hivatalos utcanév listáját.
    
Harsányi Attila aktív közreműködésével alakult meg az "Együtt Gyárvárosért" egyesület, amely eredményesen dolgozik a tervgazdasági időszakban elhanyagolt településrész igényes, a nemes hagyományokhoz méltó megújításán. 
    
Pintér Tamás, a Kós Károly Kör alapító tagja és jelenlegi elnöke építészi pályafutását a műemlékek és általában a kulturális értékek megóvása ügyének szentelte. Pályafutása során egyebek mellett könyvet írt Kós Károlyról, valamint a budapesti szecesszióról is.
    
A Közösségi kategória díjazottjai a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület, a Régi-új Magyar Építőművészet című folyóirat szerkesztősége, és a Szádvárért Baráti Kör voltak.
    
Az 1994-ben alakult Rácalmási Faluvédő (később Városvédő) Egyesület aktivitásának eredményeképpen Rácalmás ma dinamikusan fejlődő település, öntudatos, a közösségi munkából is részt vállaló lakossággal. 
    
A Magyar Építőművészet kapcsán kiemelték, hogy a már több mint egy évszázada alapított lap még ma is vezető szerepet tölt be az építészeti tárgyú folyóiratok körében, amely a kortárs építészet eredményeinek ismertetése és problémáinak elemzése mellett kellő teret szán az épített örökség védelmének is. 
    
A Szádvárért Baráti Kör azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a társaság a turisztikai központtól távol eső, de az ország egyik legnagyobb kiterjedésű várromjának megmentését vállalta magára. Amellett, hogy a kör tagjai megkeresték az illetékes hivatalokat, szervezeteket, önkéntes munkával megtisztították a romokat, valamint folyamatosan kapcsolatokat építenek a munka folytatásához.