Átadták a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét Randolph L. Brahamnek

Kultpol

(MTI) A kitüntetést Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára adta át Randolph L. Brahamnek, a holokausztkutatás világhírű szaktekintélyének. Hóvári János a kormány nevében mondott köszöntőjében kiemelte: a kitüntetett a holokauszt túlélője és a magyar vészkorszak kutatásának megalapozója, akkor írta első tanulmányait, könyveit, amikor "Magyarországon a holokausztkutatás még gyermekcipőben járt". Abban, hogy a magyar holokausztkutatás nagy eredményeket ért el, nagy szerepe van a professzornak, aki az általános és helyi kutatások inspirálója és mentora ? mutatott rá.

 
Pók Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese beszédében kiemelte: Randolph L. Braham "szenvedélyes humanista, tárgyszerűséggel kutató egyéniség, mert minden sora, lábjegyzete mögött gondos, sokéves kutatás áll". Munkáiban nem lehet érezni a holokauszt borzalmainak elkövetőivel szembeni gyűlöletet, "pedig jogos lenne, mert hogyne lehetne gyűlölni azokat, akik ezt politikusi és társadalmi szinten művelték" ?fogalmazott.
 
 
Ritka emberi tulajdonságnak nevezte azt, hogy a történész "a szenvedéseken felülemelkedett", és a rendszeres, összefogott történettudományi nagymonográfiájának megírása után szisztematikusan építette tovább adatgyűjteményét. Emlékeztetett arra, hogy 1994-ben egy hónappal a parlamenti választások előtt tudományos-politikai konferenciát szervezett a holokausztról.
 
 
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója a Randolph L. Braham Téka és Információs Központ avatásakor elmondta: itt gyűjtik mindazokat a műveket, publikációkat, amelyeket a történész közreadott. Utalt arra, hogy felveszik a kapcsolatot a washingtoni Holokauszt Memorial Múzeummal, hogy a történész ott gyűjtött munkái a Páva utcában is elérhetők legyenek. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: "minden erőnkkel azon leszünk, hogy a brahami életmű mielőbb bekerüljön a hazai oktatásba, nevelésbe, méltó helye legyen a tanárképzésben és az általunk is szorgalmazott nemzetközi tanártovábbképzésben". A tékában négy számítógép szolgálja majd Braham összegyűjtött adatainak feldolgozását ? tette hozzá. A tervek között említette, hogy a holokauszt iratanyaga, "adatvagyona" a közönség számára elérhető legyen digitális formában is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vészkorszakkal kapcsolatos idegen nyelvű publikációkat várja közgyűjteményük. 
Deák Gábor, az Aura Könyvkiadó igazgatója bemutatta Szita Szabolcs legújabb könyvét, a Raoul Wallenberggel Moszkváig című monográfiát, amely Langfelder Vilmosnak, Raoul Wallenberg svéd diplomata munkatársának a történetét dolgozza fel.
 
 
Randolph L. Brahamnek a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szerdán adja át Várhegyi György oktatási díjat. Ezután a Wesley János Lelkészképző Főiskolának a kamenyec-podolszkiji deportálás 70. évfordulója alkalmával rendezendő konferenciáján tart előadást, szerda délután pedig a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógánál koszorúzza meg a deportált üldözöttek emléktábláját. A történész csütörtökön a bécsi Simon Wiesenthal Központot, pénteken a balfi nemzeti irodalmi-történelmi emlékhelyet látogatja meg.
 
 
Az 1922-ben Désen született Randolph L. Braham A magyar holokauszt című kétkötetes munkája 1988-ban jelent meg. Fontos művei továbbá A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája (háromkötetes mű), Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája és A magyarországi holokauszt bibliográfiája.