Átadták a ruszisztikai díjakat
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért és a Ruszisztikai Központ által 2007-ben alapított ruszisztikai díjakat idén ötödször adták át az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
A dokumentum szerint a Pro Cultura Hungaro-Russica Díjat 2007-ben Vass Lajos, az Operaház akkori főigazgatója, 2008-ban a Duna TV Filmszerkesztősége, 2009-ben Gothár Péter filmrendező, tavaly pedig Morcsányi Géza műfordító, dramaturg kapta.
Idén a Ruszista Életműdíjat Fenyvesi István, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott docense kapta.
Az Év Ruszistája címmel járó Lihacsov Díj Szőke Katalin irodalomtörténészé, az Év Orosztanára pedig Veszelszkiné Huszárik Ildikó, a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium igazgatónője lett.
Az év legjobb oroszdolgozatáért járó I. díjat Térfy András (ELTE) érdemelte ki.