Átvette kinevezését Balog Zoltán

(MTI) A szerda délutáni eseményen a Sándor-palotában jelen voltak a jelenleg még Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) államtitkárai is.
 
A tárcát hétfőtől nevezik át Emberi Erőforrás Minisztériumává és az eddigi társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként dolgozó Balog Zoltán is akkor kezdi meg a miniszteri munkát.
 
Balog Zoltán 1958. január 7-én született Ózdon. 1976-ban érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, középiskolai éveiben, 1974 és 1976 között békeszolgálati önkéntesként dolgozott egyházi épületek újjáépítési és renoválási munkálatain Wittenbergben, Goppelnben és Drezdában. Gimnáziumi tanulmányait követően betanított esztergályosként dolgozott a Diósgyőri Gépgyárban.
 
1978?1983-ban végezte teológiai stúdiumait Debrecenben és Budapesten. Tanulmányi évei alatt 1980-ban vendéghallgatóként teológiát hallgatott a kelet-berlini Egyesült Protestáns Egyháznál, ugyanebben az évben a püspökszentlászlói katolikus szociális otthonban is dolgozott, 1981?83 között pedig négy szemesztert töltött Halléban a Luther Márton Egyetem Teológia Tanszékén. 1983-ban szerzett lelkészi diplomát a Budapesti Református Teológiai Akadémián.1983-tól 1987-ig református lelkészként dolgozott Maglódon és öt szórványgyülekezetben.
 
1987 és 1989 között az Egyházak Világtanácsa posztgraduális ösztöndíjasa volt Tübingenben. 1989-91-ben óraadó tanárként dolgozott a Budapesti Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékén, 1991?96-ban hittant tanított a Budapesti Német Iskolában, 1992?93-ban a Baár-Madas Református Gimnáziumban. 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársa volt.
 
 
1996-tól 2006-ig a Budapesti Németajkú Református Egyházközség megválasztott lelkészeként tevékenykedett. Közben 1996?97-ben a Testnevelési Egyetem Mentálhigiénés Tanszékén dolgozott mint tudományos ügyvivő, 2002?2003-ban pedig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a Társadalompolitikai Főosztály vezetője volt.
 
 
2002-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakember képesítést szerzett.
 
1991 és 1994 között a Fidesz országgyűlési frakciójának egyházpolitikai tanácsadójaként, 1998 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként tevékenykedett. 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kurátora és főigazgatója volt, e tisztség megszűntével 2007 áprilisától az Alapítvány kuratóriumi elnöke. 2009 augusztusa óta elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek.
 

A 2006-os országgyűlési választásokon a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot, majd bejelentette, hogy országgyűlési képviselősége idejére lelkészi szolgálatát szünetelteti. 2006 és 2010 között az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságát elnökölte, 2007 februárjától a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyetteseként, valamint a párt kulturális kabinetjének vezetőjeként is tevékenykedett.
 
A 2010-es parlamenti választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi lista 3. helyéről jutott be az Országgyűlésbe. 2010. június 2-tól Orbán Viktor második kormányában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára lett, közreműködésének köszönhetően fogadta el a magyar elnökség idején az Európai Bizottság az európai romastratégiát.
 
Balog Zoltán 1993 és 2003 között elnökségi tagja volt az Európai Protestáns Szabadegyetemnek, 1999 óta a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány kurátora, 2012-től a magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagja. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült.
 
Németül felsőfokon, angolul társalgási szinten beszél, bibliai görögből német állami nyelvvizsgája van. Párttagsága nincs. Nős, 5 gyermek édesapja.