Bajnai Gordon a Prágai Magyar Kulturális Központban

A kormányfő és kísérete megtekintette a Központ épületét, miközben Varga György igazgató röviden ismertette a vendégekkel az intézet történetét és jelenét. A Központ munkájának ismertetése mellett kitért azokra a gondokra is, amelyekre a jelenlegi helyzetben választ kell találni, így mindenekelőtt a PMKK épületének fenntartásával kapcsolatos kérdésekről adott tájékoztatást.
 
 
Szőke László nagykövettel egyetértésben annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy az épület mint szimbolikus egész, a kétoldalú kapcsolatok és a tágabb értelemben vett szomszédságpolitikánk fontos, hosszú távú és stratégiai jelentőségű pontja.