Balog Zoltán: nagy megtiszteltetés a miniszteri jelölés
(MTI) - Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.
Terveiről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon kíván beszámolni - írta közleményében Balog Zoltán.
Balog Zoltán 2010. június 2-ától a második Orbán-kormányban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkári posztját tölti be.
A miniszteri posztról távozó Réthelyi Miklós levelében azt írta: "a Nemzeti Együttműködés Kormányának minisztereként a kormány megalakulása óta minden erőmmel, gondolatommal és cselekedetemmel szolgáltam a kormány célkitűzéseit azon minisztérium vezetőjeként, amely - Miniszterelnök úr szavait idézve - a kormány szinte felének működését jelenti".
A távozó miniszter úgy látja: a rábízott feladatot munkatársaival megvalósította, de - mint írta - a jövőben a minisztérium vezetése a napi politikai életben tevőlegesen részt vevő személyt kíván.
Szijjártó Péter csütörtökön újságíróknak azt mondta: Réthelyi Miklós már 2010-ben jelezte, hogy félidőben lemond majd miniszteri posztjáról. A miniszterelnök megköszönte a távozó tárcavezetőnek az elmúlt két évben végzett munkáját, és nagyrabecsüléséről biztosította őt.
Balog Zoltán 1958. január 7-én született Ózdon. 1976-ban érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, középiskolai éveiben, 1974 és 1976 között békeszolgálati önkéntesként dolgozott egyházi épületek újjáépítési és renoválási munkálatain Wittenbergben, Goppelnben és Drezdában. Gimnáziumi tanulmányait követően betanított esztergályosként dolgozott a Diósgyőri Gépgyárban.
1978-1983-ban végezte teológiai stúdiumait Debrecenben és Budapesten. Tanulmányi évei alatt 1980-ban vendéghallgatóként teológiát hallgatott a kelet-berlini Egyesült Protestáns Egyháznál, ugyanebben az évben a püspökszentlászlói katolikus szociális otthonban is dolgozott, 1981-83 között pedig négy szemesztert töltött Halléban a Luther Márton Egyetem Teológia Tanszékén. 1983-ban szerzett lelkészi diplomát a Budapesti Református Teológiai Akadémián.
1983-tól 1987-ig református lelkészként dolgozott Maglódon és öt szórványgyülekezetben. 1987 és 1989 között az Egyházak Világtanácsa posztgraduális ösztöndíjasa volt Tübingenben. 1989-91-ben óraadó tanárként dolgozott a Budapesti Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékén, 1991-96-ban hittant tanított a Budapesti Német Iskolában, 1992-93-ban a Baár-Madas Református Gimnáziumban. 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársa volt.
1996-tól 2006-ig a Budapesti Németajkú Református Egyházközség megválasztott lelkészeként tevékenykedett. Közben 1996-97-ben a Testnevelési Egyetem Mentálhigiénés Tanszékén dolgozott mint tudományos ügyvivő, 2002-2003-ban pedig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a Társadalompolitikai Főosztály vezetője volt.
2002-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakember képesítést szerzett. 1991 és 1994 között a Fidesz országgyűlési frakciójának egyházpolitikai tanácsadójaként, 1998 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként tevékenykedett. 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kurátora és főigazgatója volt, e tisztség megszűntével 2007 áprilisától az Alapítvány kuratóriumi elnöke. 2009 augusztusa óta elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek.
A 2006-os országgyűlési választásokon a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot, majd bejelentette, hogy országgyűlési képviselősége idejére lelkészi szolgálatát szünetelteti. 2006 és 2010 között az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságát elnökölte, 2007. februártól a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyetteseként, valamint a párt kulturális kabinetjének vezetőjeként is tevékenykedett.
A 2010-es parlamenti választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi lista 3. helyéről jutott be az Országgyűlésbe. 2010. június 2-ától Orbán Viktor második kormányában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára lett, közreműködésének köszönhetően fogadta el a magyar elnökség idején az Európai Bizottság az európai romastratégiát.
Balog Zoltán 1993 és 2003 között elnökségi tagja volt az Európai Protestáns Szabadegyetemnek, 1999 óta a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány kurátora, 2012-től a magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagja. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült.
Németül felsőfokon, angolul társalgási szinten beszél, bibliai görögből német állami nyelvvizsgája van. Párttagsága nincs. Nős, 5 gyermek édesapja.