Bemutatkozott a négy januárban kinevezett múzeumigazgató
(MTI) - Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a négy múzeumigazgatóról szólva hangsúlyozta: mindegyikükkel szemben elvárás, hogy a tudományos szempontokat és a közönség igényeit egyformán magas szinten kielégítő intézményeket működtessenek. E. Csorba Csilla, Krámli Mihály és Cseri Miklós pályázat útján, míg Gulyás Gábor kinevezéssel foglalhatja el a PIM, az MMKM, a Skanzen, illetve a Műcsarnok igazgatói székét - fűzte hozzá.
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) a kinevezés metódusával kapcsolatos kritikájára reagálva Szőcs Géza kiemelte: Gulyás Gábor az elmúlt években a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetőjeként nagy sikerű kiállítások sorával tette ismertté a nevét, így szakmai szempontból őt tartja a legmegfelelőbbnek a Műcsarnok élére. "Kinevezése nem politikai, hanem bizalmi kérdés" - fogalmazott.
Eddigi munkájáról szólva E. Csorba Csilla emlékeztetett a PIM folyamatosan növekvő látogatottságára. Ez azt igazolja, hogy a múzeumból sikerült egy nyitott, látogatóbarát intézményt kialakítani, a PIM múzeumbusza pedig az ország egészével és a határon túli területekkel való kapcsolattartást is lehetővé teszi - jegyezte meg.
Krámli Mihály legfőbb céljaként egy látogatóközpontú múzeum létrehozását jelölte meg, amely minden korosztálynak szól. A 2009-ben két intézmény összevonásával létrejött MMKM egész múzeumhálózatot tömörít a fővárosban és vidéken, és az új főigazgató tervei szerint rövidesen kutatóhelyként is regionális jelentőségre tesz szert.
A Skanzen élén negyedik vezetői ciklusát megkezdő Cseri Miklós hangsúlyozta: a szabadtéri múzeum az elmúlt másfél évtizedben betagozódott a társadalmi tudatba, és immár 8 tájegységben 312 épülettel várja a látogatókat. A Skanzen továbbra is jelentős kutatóhely kíván maradni; de a tervek között szerepel egy középkori falu felépítése, illetve elkészült az erdélyi tájegység koncepciója is, amely 96 épülettel nyílhat meg 2014-15-re - mondta el a főigazgató.