Brüsszelben járt a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program
| Szalay Tamás |
Brüsszelben ezekben a napokban a szokottnál is erőteljesebb volt a nemzetközi élet, hiszen a program összesen 125 szemináriumára, műhelybeszélgetésére, előadására körülbelül 7000 résztvevő érkezett 33 európai országból. A hónap további részében regionális és helyi szinten folytatódnak az események az Open Days keretében, ami hozzávetőlegesen harmincezres hallgatóságot jelent.
A rendezvény fő célja a résztvevő országok, régiók szakértői, döntéshozói közti tapasztalatcsere, vitafórumokon való részvétel és a kapcsolatépítés, a hálózatok kialakulásának elősegítése. A résztvevők több szakterületről érkeznek: a közéletből éppúgy, mint a magánszférából vagy a pénzügyi világból. A rendezvény főcíme: Globális kihívások, európai válaszok.
Az Európa Kulturális Fővárosa program témakörében rendezett előadások, műhelybeszélgetések résztvevői között természetesen a Pécs2010 EKF program képviselői is jelen voltak Brüsszelben Szalay Tamás kulturális igazgató vezetésével. Sok egyéb múltbéli és jövőbeni címet viselő város delegációjával volt alkalmuk tapasztalatokat cserélni, illetve nemzetközi kapcsolataik bővítése révén újabb együttműködések alapjait letenni és a meglévőket megerősíteni diplomáciai téren csakúgy, mint a jövő évre tervezett közös nemzetközi kulturális nagyprojektek terén, melyek több nemzet részvételével jönnek majd létre. Szalay Tamás előadásában az Európa Kulturális Fővárosa program társadalmi és nevelési hatásairól beszélt.