A Párizsi Magyar Intézet legújabb kiállítása egy cseppnyi Budapestet varázsol a Szajna partjára. A ?Budapest, művészek városa ? címmel február 1. és március 3. között látogatható tárlat a budapesti XX. századi kulturális köztereket: műtermeket, mozikat és kávéházakat mutatja be a francia közönségnek fotográfiák, dokumentumok, építészeti tervek és makettek, tárgyak, valamint korabeli filmek segítségével. A kiállítás kurátora Keserü Katalin, a rendezvény a budapesti Ernst Múzeummal együttműködésben jött létre. A párizsi tárlat az Ernst Múzeum A modern építészet közterei Budapesten című kiállítás-sorozatának válogatott anyaga, mely a 20. századi Budapest kulturális életének színtereit (a budapesti mozikat, kávéházakat, műtermeket, művésztelepeket, múzeumokat, kiállítási csarnokokat és galériákat) mutatja be.
A mozi mint meghatározott társadalmi tér nem létezett a 20. század előtt, és számos jelét láthatjuk annak, hogy induló századunkban már másnak adja át jelentőségteljes helyét. Létrejöttében technikai, társadalmi és gazdasági érdekek játszottak szerepet. A moziban először egy zseniális technikatörténeti találmány és közönsége találkoztak, de mindjárt úgy, hogy a találmány bizonyította magáról: csakis a közönségért létezik.
A kiállítás látogatói többek között az Atrium, a Broadway, a Corvin, a Tivoli mozikról nyerhetnek képet: de megtekinthetik az egykori Vörös Csillag mozi neon feliratának valósághű másolatát is. Az igazi mozgófilmszínház-hangulatot pedig a kiállításon felállított mozikassza, illetve az elhelyezett - nem a mai multiplexek kényelmét biztosító, de egyenesen az egykori Madách moziból érkező - nézőtermi székekben ülve nézhető korabeli filmrészletek is felidézik.
A kávéház több mint vendéglátóhely: az 1700-as évektől 1949-ig a polgári hétköznapok egyik legfontosabb színtere volt. Virágkorát Magyarországon a 19-20. század fordulóján élte. Itt forrt a politikai és üzleti élet, működtek a szerkesztőségek és a legkülönfélébb asztaltársaságok, alakultak pártok és sportegyesületek. A kávés szakma is önálló, megbecsült mesterségnek számított, ipartestülettel, tanoncképzéssel, székházzal, szakmai sajtóval. Újjáéledése a kelet-európai országok rendszerváltásával kezdődött. A tárlat régi, nagynevű kávéházak mellett a szocialista idők presszóiról ? mint a mitikus Ibolya ?, illetve a mai, legújabb kávézókról is láthat felvételeket.
A műterem az egyik legelzártabb élettér, noha épp a kortárs művészetben figyelhetjük meg a művészet kontextus- vagy közönség iránti igényét. Amikor a műterem tervezői feladattá, építészeti témává vált, a 19. század második felében, a műtermekben folyt képzőművészeti alkotómunka közérdeklődésre tartott számot: kedvelt témája volt az újságok szöveg- és képanyagának, karikatúráinak, s elszórt irodalmi előzmények után a művészregényeknek is. Egy-egy műterem alapvetően több funkciót tölt be: az alkotómunka, az alkotás megmutatásának, olykor növendékek alkotómunkába történő bevezetésének helye. Műterem, kiállító vagy bemutató tér és iskola ? magán és köztér egyszerre.
A tárlat megnyitóján Orosz János zongoraművész korabeli slágereket játszik. A kiállítás ideje folyamatosan vetítenek archív filmrészleteket, dokumentumfilmeket.
A budapesti kávéházakról - különös tekintettek a kultikus New Yorkra - szintén a tárlat kapcsán Saly Noémi, kávéház-szakértő tart előadást március 1-jén.
