Csák Ferenc: Csak a múlttal való szembenézés hozhat igazi harmóniát a jelenünkbe
| Csák Ferenc |
1989 a csodák éve volt - jelentette ki Csák Ferenc, aki beszédében felidézte az osztrák-magyar határ megnyitását, amikor is németek ezrei indulhattak meg saját hazájuk addig előlük elzárt országrésze felé.
Csák Ferenc szavai szerint ez a határnyitás volt az első impulzus ahhoz, hogy a jelenkor történetét ne kelljen többé kizárólag abszurdokkal leírni.
A határnyitás természetesen az akkori magyar vezetés döntése volt - mondta Csák Ferenc, hozzátéve, hogy ehhez a döntéshez, az ahhoz szükséges elszántsághoz alighanem a balatoni nyarak tapasztalatai is komoly muníciót szolgáltattak. A szakállamtitkár szerint azok a családi, baráti beszélgetések, amelyek a korábbi időszakban zajlottak a Balatonnál németek között, illetve németek és magyarok között, mindenképen hozzájárultak az 1989-es változásokhoz.
Húsz év elteltével elmondhatjuk: magyarok és németek egyaránt büszkék lehetünk arra, hogy bekövetkezett az első csoda, amely csodák sokaságát hozta maga után Kelet-Közép-Európa országaiban - hangsúlyozta Csák Ferenc.
A szakállamtitkár megjegyezte, hogy a kiállítás személyessége lényegében a múlttal való szembenézés, és csak a múlttal való szembenézés hozhat a jelenünkbe igazi harmóniát, amelyre jövőt lehet építeni.