Csődhelyzetben a Zeneakadémia

Kultpol

 Batta András

(MTI) - A lap Batta Andrásnak, a Zeneakadémia rektorának március 24-i keltezésű levelére hivatkozva arról számol be: a rektor szerint a tavalyról maradt hiány, a 228 millió forintos zárolási kötelezettség és a közoktatási normatívákból származó, 100 millió forint visszafizetési kötelezettség sodorta nehéz helyzetbe az intézményt. 
    

A 150 millió forintos egyenlegjavító csomag részeként az egyetemi oktatástól és a kulturális funkcióktól 70 millió forintot, a középiskolától 50 millió forintot és az úgynevezett támogató területektől 25 millió forintot vonnak el. 
    
Az egyetemen szeptembertől 25 százalékkal csökken a hallgatók főtárgyának képzési ideje: a jelenlegi heti 120 perc helyett csak 90 perc lesz.
    
Az egyetemhez tartozó Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a jelenleg alulfinanszírozott tanulók státuszának megszüntetésével és a dolgozók részmunkaidős vagy óradíjas foglalkoztatásával kívánják megoldani az 50 millió forintos kiadáscsökkentést. 
    
A rektor a dokumentumban elismeri - írja a lap -, hogy a 150 milliós megtakarítás nem oldja meg a problémákat, ezért a hiányzó összegeket a Semmelweis utcai oktatási épület, valamint több Teréz körúti lakás értékesítéséből, illetve az államnak történő visszaszolgáltatásból próbálják előteremteni. A Magyar Nemzet szerette volna megkérdezni Batta András rektort, de - mint a lap közli - nem érték el.