Díjátadások - művészeti díjak

Kultpol

A miniszter egyebek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Lovagkeresztje, a Magyar Köztársasági Arany, Ezüst, illetve Bronz Érdemkereszt kitüntetést nyújtotta át a díjazottaknak Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából.

A március 15-e alkalmából művészeti díjban részesültek között voltak a Balázs Béla-, az Erkel Ferenc-, a Jászai Mari-, valamint a József Attila-, a Liszt Ferenc- és a Táncsics Mihály-díjasok.

Bozóki András méltatásában kiemelte: az elismerésben részesülők a kortárs magyar kultúra kivételesen széles keresztmetszetét képviselik, amelybe nem csak magyarországi művészek tartoznak, hanem határon túliak is, a világ különböző tájairól.

A miniszter nélkülözhetetlennek nevezte a kultúra támogatásának politikai feladatát, hozzátéve: 15 évvel a rendszerváltás után az Európai Unió tagjává vált Magyarországon a kultúrának már nem kell a politika szolgálatában állnia.

"A kultúrpolitika a kultúra politikája lett és már nem a politika által megrendelt kultúra" - mondta Bozóki András.

Dr.Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából dr. Bozóki András miniszter

a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét

valamint a

a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét

adományozta.

Kitüntetések:

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt

A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt

Díjak:

Balázs Béla-díj

Bánffy Miklós-díj

Balogh Rudolf-díj

Blattner Géza-díj

Ferenczy Noémi-díj

Harangozó Gyula-díj

Hortobágyi Károly-díj

Erkel Ferenc-díj

Jászai Mari-díj

József Attila-díj

Liszt Ferenc-díjat

Munkácsy Mihály-díj

Nádasdy Kálmán-díj

Németh Lajos-díj

Szabolcsi Bence-díj

Táncsics Mihály-díj

Dr. Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere

Miniszteri Elismerésben

részesíti

a Mészáros László Képzőművészeti Egyesületet, fennállásának 30. évfordulója alkalmából, a művészeti nevelés és közművelődés terén végzett tevékenységükért.

Az elismerést átveszi: Békési Imre az egyesület elnöke, dr.Kubaszova Tamara alelnök és dr.Hajas József ügyvezető titkár.