Drágább lesz a pécsi koncertközpont

Kultpol


ekf2010_pecs_konferenciakozpont_latvanyterv_02.jpg
 A pécsi konferencia- és koncertközpont látványterve

(MTI) - Páva Zsolt polgármester kedden Pécsett újságíróknak azt mondta: egy szakértői bizottság részben megalapozottnak találta a kivitelező többletköltségekre vonatkozó igényét, mert az építmény alapozási munkáit a tervektől eltérően kellett megvalósítani.

    
A politikus hangsúlyozta, hogy a grémium az igény jogosságáról döntött, a fizetendő összeget 380 millió forintban maximálta. Az, hogy pontosan mennyit kell átutalni és miként módosul az átadási határidő, a város, valamint a munkálatokat végző konzorcium közötti tárgyalások eredményétől függ. Az egyeztetések még a héten megkezdődnek a felek között.
   
Páva Zsolt kérdésre válaszolva megjegyezte: még nem tudja, miből teremtik elő a pluszpénzt, ebben számít a kormányzatra és az oktatási és kulturális tárcára. Szólt arról is, hogy az ügyben vizsgálatot kezdeményez a felelősség tisztázására.
   

ekf2010_Pecs_konferenciakozpont_epul_DPECS20100105052.jpg
 A pécsi konferencia- és koncertközpont építkezése 2010. január 5-én

A kivitelező Magyar Építő Zrt.-Arcadom Zrt. konzorcium már tavaly nyáron, röviddel az építkezés megkezdését követően írásban jelezte: az alapozást a tervektől eltérően akarja megvalósítani. A kivitelező azzal érvelt, hogy az általa készített talajmechanikai szakvélemény eltér a korábbi szakvéleménytől és az épület süllyedésének elkerüléséért cölöpözési technológia alkalmazása indokolt. Ez pedig 460 millió forintos többletköltséget jelentett, s az átadási határidő is 136 napot csúszik.

   
Az önkormányzat független ellenőrző mérnöktől kért szakvéleményt, aki a műszaki megoldásokat elfogadta, a többletdíjat és a határidő-módosítást azonban nem javasolta. Végül a felek háromtagú szakértői bizottság létrehozásában egyeztek meg, amely most döntött a kérdésben.
  
A pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a konferencia- és koncertközpont az eredeti terv szerint 7,2 milliárd forintból épülne föl, átadási határideje szeptember 30. lenne. A 11 ezer négyzetméteres épület a Dél-Dunántúl legnagyobb, ezer embert befogadó multifunkcionális hangversenyterme, kulturális rendezvényhelyszíne lesz. Főként a Pécsi Kulturális Központnak és a Pannon Filharmonikusok zenekarnak, azok próbatermeinek, irodáinak ad otthont, de falai között kávézó, s könyvesbolt is helyet kap.
 
Korábban: