A Duna, mint kulturális tényező

Kultpol


jeszenszkygeza2.jpg
Jeszenszky Géza

(MTI) - Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, a Corvinus Egyetem magántanára nyitóelőadásában kiemelten beszél majd a Londonban élő Kabdebó Tamás Dunáról szóló regénytrilógiájáról, amelyben az író több száz éves történetbe ágyazva mesél a Dunáról, népek keveredéséről, szerelmekről, házasságokról. A regényből kiderül, hogy a Duna kulturális jelkép is egyben. Igaz, hogy a Volga a leghosszabb európai folyó, de Európában mégis a Duna a főszereplő, mindenképpen összekötő - hangsúlyozta a történész.
    

A folyó összeköti nyugatot kelettel, az emberek napi életét befolyásolja. A Dunán hajóztak délre a svábok, a szlovákok, a történész egyik őse, egy szlovákiai közösség magyar lelkésze is így hajózott le a Dunán híveit kísérve a XVIII. század második felében Szerbiába, Dél-Bácskába, Glozan (Dunagálos) faluba, amely Belgrád és Újvidék között fekszik. 
    
A Dunáról mint stratégiai fontosságú folyóról a rómaiak kezdtek gondolkodni. Magyarországon Széchenyi István ismerte föl a Duna fontosságát, ő lett a dunai hajózás miniszteri biztosa, és a századfordulóra hajózhatóvá tette a folyót - magyarázta Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 
    
Széchenyi elképzelése az volt, hogy a Dunán keletről és nyugatról érkező áruk elosztó központja Magyarország lesz, és ha jönnek az áruk, akkor jönnek velük a gondolatok és a kultúra is - jegyezte meg Csorba László, aki szintén előadást tart a konferencián.
    
Zelimir Koscevic zágrábi művészettörténész, egyetemi tanár arról beszélt, hogy Horvátország és Szerbia három új kulturális programot indít: Szerbiában, a Duna menti Novi Banovciban, Belgrádtól 25 kilométerre működik 2008 óta egy magánmúzeum, a tulajdonos Vladimir Macura, aki egyúttal Bécsben vezet galériát. A Macura Múzeum összegyűjtötte és kiállításon mutatja be a XX. század eleji vajdasági és a szerbiai avantgárd művészek munkáit, festményeket, szobrokat, installációkat, megmentve ezzel a pusztulástól ezeket a munkákat. 
    
A horvát fővárosban a Muzej Marton, amely Veljko Marton privát gyűjteménye - XVIII.-XIX. századi üvegekkel, ezüstökkel, porcelánnal - június 17-től a budapesti Iparművészeti Múzeumban is látható lesz. A gyűjtemény emellett bútorokkal, festményekkel büszkélkedhet, amely műtárgyak kapcsolódnak Duna menti városokhoz. Az ugyancsak horvátországi Marinko Sudac avantgárd kollekciójából válogatás lesz látható a totalitárius rendszerek művészetéből Tito néhai jugoszláv államfő hajóján, a Galeben június 4-től 14 napon át a fiumei (Rijeka) kikötőben. Mindhárom gyűjtemény összefügg egymással - hangsúlyozta a horvát művészettörténész, aki ezt az együttműködést fejti ki bővebben a konferencián.