Egyeztetések a Néprajzi Múzeum átköltöztetéséről

Kultpol

 
(MTI) A Kossuth téri épület eredeti funkciójában Igazságügyi Palotaként működött, ennek megfelelően a kormány a Kúriának adná azt vissza, a múzeumi gyűjtemény számára pedig új, méltó elhelyezést kíván keresni ? áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteki közleményében.
 
A kormányzati portálon közzétett kommüniké szerint az egyeztetésen Gál András Levente kiemelte: a cél az, hogy a Néprajzi Múzeum nemzetközi színvonalú gyűjteménye méltó körülmények közé kerüljön, ezért áttekintik későbbi elhelyezésének lehetőségeit. A résztvevők megállapodtak abban, hogy az egyeztetések a jövő héten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának bevonásával folytatódjanak.
 
Fejős Zoltán elmondta, hogy a tárgyaláson konkrétumok egyelőre nem hangzottak el, a megbeszélés egy egyeztetési folyamat kezdete lehet. "A költözésnek napi aktualitása nincs, és a múzeumnak is az az érdeke, hogy egy megfelelően kidolgozott elképzelés valósuljon meg. Ehhez idő kell" ? fogalmazott.
 
A főigazgató szerint olyan megoldásban érdemes gondolkodni, melynek köszönhetően a gyűjtemény végleges elhelyezést nyerhet. Az optimális megoldás egy új épület felhúzása lenne, esetleg az Ötvenhatosok terére elképzelt új múzeumnegyedben, hiszen az turisztikai szempontból is ideális helyszín lehetne.
 
Orbán Viktor miniszterelnök kedden jelentette be: a kormány elkötelezett abban, hogy a Kúria minél hamarabb ismét a régi épületét használhassa. A kormányfő beszédében rámutatott, ha a Kúria ? korábbi nevén Legfelsőbb Bíróság ? visszaköltözik az Igazságügyi Palotába, helyreállhat a Kossuth téren az az "alkotmányos háromszög", amelyet a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom alkot.
 
Ennek érdekében a KIM tájékoztatása szerint Gál András Levente az épületet jelenleg használó többi intézménnyel is megkezdte az egyeztetéseket.