Együtt a szabadkai műemlék jellegű épületek megóvásáért

Kultpol

 Népszínház

(MTI) - A civil kezdeményezés az idén tavasszal Szabadkán megrendezett településfejlesztési és örökségvédelmi konferencia hatására született meg, és aláírói azt szorgalmazzák, hogy a városfejlesztés keretében ne bontsák le a 19. század végén és 20. század elején épített védett házakat, épületeket. A nyilatkozatban példaként említik a Raichle Ferenc által tervezett házat a Vasa Stajicról elnevezett utcában, amelynek helyén lakótömb épül, illetve a Népszínház épületének lebontását - olvasható az újvidéki Magyar Szó pénteki számában.
    

A Szabadkai Nyilatkozat részletes felmérést szorgalmaz a városban, amelynek keretében feltérképeznék a városban azokat az épületeket, amelyek a múlt század fordulóján épültek.
    
Viktorija Aladžić, a szabadkai Építőmérnöki Kar tanára elmondta, hogy felmérték a jelenlegi állapotokat, a Szabadkai Nyilatkozatban megfogalmazták javaslataikat, amelyek megoldást jelentenének a problémára. "Ahhoz, hogy ez a javaslat a helyi küldött testület elé kerüljön, napirendre tűzzék és megvitassák, a szavazópolgárok tíz százalékának, vagyis legalább 14.000 ember aláírására van szükség."
    
"Megengedhetetlen, hogy Szabadka központjában egy hatemeletes szállodakomplexum épüljön. Be kell vonni a civileket és a szakmát a városkép alakításának a folyamataiba" - magyarázza Višnja Kisić, az Europa Nostra civil szerveződés belgrádi irodájának titkára. 
    
A Szabadkai Nyilatkozat egyebek között kezdeményezi, hogy a város örökségének megőrzése érdekében munkálkodó civil szervezetekkel létre kell hozni egy olyan testületet, amely a hatóságok partnereként lép fel a Szabadka örökségét érintő kérdésekben és figyelemmel kíséri a Nyilatkozatban megfogalmazott ajánlások végrehajtását, amelyről időnként jelentésekben számol be.
    
A Szabadkai Nyilatkozatban megfogalmazott célok támogatói között van többek között Deák Ildikó a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap részéről és Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke.