Eladja az Átrium mozit a főváros - A Merlin Színház pályázik
![]() |
(MTI) Magács László, a Merlin Színház igazgatója elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. is elindul. A beadási határidő lejárta után a pályázati anyagukat nyilvánosságra fogják hozni. A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről ? a fővárosi vezetés által is támogatott ? megoldásról.
Magács László szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy az épülettel kapcsolatban két lehetőség merült fel, az egyik a hosszú távú bérlés, a másik a megvásárlás. Mint akkor elmondta, október közepéig kért az önkormányzattól haladékot arra, hogy utánajárhasson, az alapítvány össze tudja-e szedni a vásárláshoz szükséges összeget.
Magács László a pályázat kapcsán azt mondta: a részletes kiírásban megjelenik a kulturális funkció, és azt reméli, ők adják majd a legjobb kulturális ajánlatot.
A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.) honlapján közzétett pályázati felhívás szerint az egy évtizede üresen álló budai Átrium mozit 111.400.000 forint + áfa áron kínálják. Pályázni január 24-ig lehet.
A Fővárosi Közgyűlés egyébként még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.
