(MTI) Legutóbb az borzolta fel a kedélyeket, hogy néhány ultraortodox rabbi megpróbálta betiltani nyilvános helyeken a női éneket, mert az felkorbácsolhatja a vágyat a férfiakban. "A női hang csodálatos, és az teljesen rendben van, ha a nők saját körben énekelnek, de nem akarjuk csábításnak kitenni a férfiakat" ? mondta Jakov Halperin, a jeruzsálemi városi tanács egyik tagja.
Női jogvédő csoportok válaszul utcai énekléseket szerveztek. "Nem hagyhatjuk, hogy elhallgattassanak minket" ? mondta egy tiltakozó. "Ez egy meredek lejtő, és a demokráciánk van veszélyben" ? magyarázta egy másik.
A kötélhúzásból az izraeli hadsereg, mint a nemi egyenlőség bástyája sem marad ki, ugyanis néhány vallásos katona bojkottálja azokat az ünnepségeket, ahol fennáll a lehetősége annak, hogy katonanők fognak énekelni. A katonai vezetők azonban egyelőre ellenállnak a nyomásnak, és elutasítják a kizárólag férfiakból álló kórusok ötletét.
Emellett egyre szembetűnőbb az önkéntes szegregáció jelensége, annak ellenére, hogy a gyakorlatot törvény tiltja. Az ultraortodox körzetekben szinte mindennapos jelenséggé váltak a buszok hátuljában ülő, az egyes üzletekben külön ajtókon közlekedő, és a csak a gyengébbik nemnek fenntartott időpontokban orvoshoz járó nők.
Mostanában alig lehet olyan reklámplakátokat látni, amelyek nőket ábrázolnak ? mondta egy aktivista, Idit Karni. Karni csatlakozott egy mozgalomhoz, amelynek tagjai Jeruzsálem-szerte posztereket ragasztanak ki magukról. A csoportot liberális rabbik is támogatják. "Néhány szélsőséges ellen harcolunk, akik megpróbálják eltorzítani a judaizmust" ?hangsúlyozta Uri Ajalon, aki szerint "a vallás az egyenlőségről szól, ahogy Izrael is."
Az izraeli konzervatívok hangjának megerősödése összefügg a demográfiai mutatókkal. Az ultraortodox zsidó közösségben a nagycsaládok a jellemzőek, így könnyedén a társadalom egyik leggyorsabban növekvő rétegévé váltak. Az ultraortodoxok egy része megvetően nyilatkozik Izrael modern és liberális értékrendjéről.
A New Israel Fund jogvédő szervezet 2010-es adatai szerint az izraeli nők 56 százaléka rendelkezik állással, de órabérük átlagosan 83 százaléka a férfiakénak. A minimálbért vagy annál kevesebbet keresők 65 százaléka nő.