Elköszönt Gödöllő a soros elnökségtől

Kultpol

A Közép-magyarországi Operatív Program keretében felújított Lovarda és a kapcsolódó istálló épületrészek kivitelezési munkálatai a támogatási szerződés aláírását követő közbeszerzési eljárás lebonyolítása után kezdődtek el, majd  a hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően rövid idő, alig 4 hónap alatt felújított terek a magyar uniós elnökség során mutatkoztak be a tárgyalások résztvevőinek és a nagyközönségnek. Az elnökségi félévet követően már elmondható, hogy a ?próbaüzem?, amely egybeesett az éles, üzemszerű használattal, sikeres volt, a projekt keretében felújított műemléki terek megfeleltek a várakozásoknak és az elvárásoknak.

Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatójának szavai szerint ? a vendégek elismerése alapján - tökéletes helyszínnek bizonyultak a kastély Gizella- és Rudolf-szárnyában kialakított, úgynevezett VIP irodák, a bilaterális tárgyalók, a titkársági,  tagállami irodák, valamint a Barokk Istálló emeleti részén kialakított biztonsági vezetési pont és a háttérirodák is. Az elnökségi időszakban 37 rendezvényt tartottak a kastélyban, amelyek szinte mindegyike kétnapos volt. Ez azt jelenti, hogy kb. 5-6000 hivatalos vendéget fogadtak. Külön érdekesség, hogy miután február közepétől hétvégenként látogathatóvá tették az EU-s helyszíneket, több, mint 6000 látogatót kísértek végig ezeken a különleges túrákon.
Gönczi Tibor kiemelte, hogy a rendezvények résztvevői közül nagyon sokan megjegyezték, mennyire örülnek, hogy ilyen különleges környezetben tanácskozhatnak, és számos vendégről kiderült, hogy egyenesen rajongója Erzsébet királynénak, vagy ahogy Európa-szerte ismerik, Sisinek. Dicsérték a helyszínt és a szervezést, amely természetesen nem csak nekik, a kastélynak, a gödöllőieknek, a városnak szólt, hanem mindazok számára is pozitív visszajelzés, akik rajtuk kívül a rendezvények szervezésében és lebonyolításában részt vettek. Az utolsó rendezvényen egy külföldi diplomata így köszönt el a helyszíntől és a magyar elnökségtől: "Korábban nem hallottam Gödöllőről, így ismeretlen helyre jöttem. A helyszín és a környezet azonban valóban csodálatos. Biztosan visszatérek a családommal is".
A Lovarda felújítását is tartalmazó projekt, amelynek legnagyobb részét a beruházási feladatok és költségek teszik ki, az elnökségi időszakot követően folytatódik, további elemekkel egészül ki. A turisztikai vonzerőfejlesztés tárgyban elnyert 900 millió forint támogatást, amelyet a Gödöllő Város Önkormányzata által biztosított 100 millió forint önerő egészít ki, ez év végéig használják fel teljes mértékben. A második félévben kialakítanak egy úgynevezett 3 dimenziós vetítő-termet, amelyhez a bemutatandó film is elkészül, éppúgy, mint a Lovardához kapcsolódó terekben a főúri és királyi lovas-kultúrát felvonultató kiállítás.