Épített örökségével egy nemzet a múltba, a jövőbe tekint

 Csák Ferenc

"Az épített örökség kapocs a múlt és jelen, a jelen és a jövő között. Épített örökségével egy nemzet a múltba, a jövőbe tekint, egyben képviseli azt a progressziót, melyet önmagáról gondol" - mondta Csák Ferenc. Úgy vélte: a műemléki világnapon számot kell vetni azzal is, milyen feladatok állnak előttünk. A feladat napról napra több, de egyre több lehetőség kínálkozik arra is, hogy értékeinket európai módon bemutassuk.

 
"A világ Magyarországot, a magyar kultúrát az örökség- és műemlékvédelemben dolgozó szakemberek munkáján keresztül is ismeri, és ismerhetik meg a felnövő nemzedékek. A szakma nagy kihívása azonban az, hogy a régészeti feltárásokat, régi épületeket, a múlt megőrzésének helyeit európai uniós források felhasználásával olyan területekké tegyük, melyek nemcsak az ifjú generációknak, hanem egész Európának megmutathatók legyenek" - mondta. Csák Ferenc hozzátette: ez például a kastélyprogram, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében kialakítandó Zsolnay kulturális negyed háttere.
 
Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke arról szólt, hogy a műemlékek között ma méltatlanul kevéssé reprezentált a hazai ipari műemlékállomány, s a KÖH egyik fontos jövőbeni feladatának tekinti, hogy ezen változtatva segítsen e tárgyak, létesítmények egyetemes rangjukhoz méltó megőrzésében.
 
Az ünnepség keretében átadták a műemléki világnaphoz kacsolódó kitüntetéseket, majd a résztvevők előadásokat hallhattak a XIX. századi ipari művészet stílusalakító szerepéről, a kovácsoltvas művességről, a díszüveg építészeti szerepéről, s egyebek mellett a Zsolnay kulturális negyed kialakításáról.