Erdő Péter: először tartják meg a magyar katolikus kultúra napjait
| Erdő Péter |
(MTI) - A jövő keddtől csütörtökig tartó rendezvény egy több évre szóló munkaprogram része, amelyet a tervek szerint minden évben megrendeznek. Ennek keretében bemutatják többek között a művészetek és az irodalom azon részét, amellyel "a katolikus vallás érintkezett" a történelem során, "hiszen a köztudat számára rendkívül fontos, hogy a reális kulturális azonosságunkat az emberek megismerhessék" - mondta.
Mintegy ötven településen közel száz program segíti az egyházi kultúra gazdagságának megismerését: a templomok egész nap nyitva tartanak, az ingyenesen látogatható egyházmegyei gyűjtemények különleges kincseik bemutatásával, tárlatvezetéssel várják a érdeklődőket - közölte.
Erdő Péter rámutatott: ma is vannak, akiknek a művészetét vagy tudományos tevékenységét a hitük ihleti, illetve olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a hit szempontjából is fontosak. Kutatási programokat is kilátásba helyeztek, ezek között "oroszlánrészt vállal" a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, ahol egy Magyar Katolikus Kultúra Központ is létesült. Ennek keretében számba veszik például a régi magyar katolikus tartalmú könyveket, mert ezek a gyűjtemények az ország kultúrájának szerves részét képezik - folytatta.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a programsorozat országosan a Szent István Társulat új könyvesboltjának megnyitójával kezdődik Budapesten, a Kossuth Lajos utcában. "Húsz évvel a rendszerváltozás után a Szent István Társulat eljutott oda, hogy utcára nyíló könyvesboltja lehet, ami (...) nagy eredmény" - értékelte.
Mohos Gábor, az MKPK titkára a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a Stephanus Könyvesházat Erdő Péter, az Apostoli Szentszék könyvkiadójának fővédője és Veres András püspök, a magyar katolikus kultúra napjai szervezőbizottságának elnöke nyitja meg, a folyamatosan bővülő programokról pedig a http://kultura.katolikus.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az MKPK titkára szólt arról: "a püspöki konferencia hálás szívvel fogadta, hogy XVI. Benedek pápa július 3-án jóváhagyta a dekrétumot, amely elismeri a konferencia egykori tagja, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök vértanúságát". A főpásztor boldoggá avatására október 31-én ünnepi szentmise keretében kerül sor az esztergomi bazilikában, ahol jelen lesz Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa is - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a papság éve megünneplésére országos papi találkozót szerveznek 2010. április 15-én Esztergomban, amelyre a határon túli magyar lelkipásztorokat is várják. Az egynapos találkozó előadója Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház - a pápát, mint az egyház fejét és Vatikán állam államfőjét szolgáló hivatalok, egyházi és világi személyek összessége - szónoka lesz. A résztvevő püspökök és papok ebből az alkalomból közösen mutatják be a szentmisét az esztergomi bazilikában.
Korábban: