Esélyek és veszélyek az ombudsman szemével
(MTI) Az Emberi jogok ? alapvető jogok? Esélyek és veszélyek az ombudsman szemével című könyv bemutatóján Szabó Máté azt mondta, egyfajta korszakzárásnak tekinti a most megjelent kötetet, és várhatóan a következő két évben nem is készít hasonlót. Utalt arra, hogy hivatalának feladat- és hatáskörei január 1-jén részben megváltoznak.
Fleck Zoltán egyetemi tanár a kiadványt méltatva arról beszélt, az emberi jogokról ma könyvet kiadni különösen időszerű, ahogy az elmúlt kétszáz évben is mindig időszerű volt, és várhatóan még sokáig az is marad. Mint hangsúlyozta, Szabó Máté és szerzőtársai elkötelezett munkásai az emberi jogoknak, tudományos igénnyel írt műveik vissza is hatnak a gyakorlatra, azaz szövegeiknek valóságformáló erejük van. Arról is beszélt, az ombudsmannak a szó a fegyvere, és bizonyos értelemben pedagógusi szerepet is betölt, továbbá "érzékenyíteni" tudja a társadalmat az emberi jogokkal kapcsolatos aktuális problémákra.
A könyv bevezetője szerint az írások a 2008 és 2011 közötti időszak folyóiratokban, újságokban, dokumentumokban publikált termékei. A tanulmányok egy részét Szabó Máté a munkatársaival együtt, társszerzőként írta.
A kötet ? mint azt a szerző írta ? öt részre tagozódik. Az első rész tanulmányai a globális helyzetet tekintik át az emberi jogok ombudsmani védelmének szempontjából. A másodikban az emberi jogok, az ombudsmani intézmény lehetőségeit és problémáit elemezve a posztkommunista Magyarország kihívásairól esik szó. A harmadik blokkban található tézisek a különféle ombudsmani vizsgálatok témáit és szemléletmódját járják körül. A negyedik rész olyan írásokat tartalmaz, amelyek szakfolyóiratokban és napilapokban szóltak hozzá vitákhoz, vagy hozzászólásokat váltottak ki a társadalmi-politikai élet aktuális problémáiról. Az ötödik fejezetben a projektvezetők mutatják be munkatársaik segítségével a tüntetésekről, a börtönhelyzetről és a hajléktalanügyről folytatott vizsgálataikat és azok eredményeit.
A kiadvány bevezetőjében Szabó Máté azt írta: ma Európában és Magyarországon már leépülőben vannak a határok, de még mindig erősek a korlátok az emberi jogok központi értékének és keretének, az emberi méltóság értékének az érvényesülése előtt. Hozzátette: ők ezeknek a további leépítésén munkálkodnak.
Arról is írt, hogy az ombudsmani munka nem csupán a konkrét témákban való állásfoglalások kialakítására szorítkozik, hanem széles értelemben vett jogtudatosító és jogi népszerűsítő jellege van. Kezdeményezéseink a gyermekek és felnőttek politikai nevelésére, az emberi jogok kultúrájára azért is jelentősek ma Magyarország jövője számára, mert az emberi méltóság tiszteletben tartására irányuló állampolgári nevelés több mint húsz éve a rendszerváltás elhanyagolt területe.
Úgy vélte, szükség van a demokráciára nevelésre, az emberi jogok új kultúrájára, mert nincs más alternatívánk, csak a demokratikus Európa. Ezzel szemben áll az apátia, az elidegenedés, az agresszió, a nacionalizmus erősödése, a közösségek és az egyének válsága. Le kell építenünk a korlátokat az emberi méltóság kultúrája előtt a határok nélküli Európában ? fogalmazott Szabó Máté ombudsman.