Esterházy János emléktáblájánál koszorúztak a felvidéki Révkomáromban

 
(MTI) - A megemlékezés kezdetén Esterházy János életútját és életművét ismertette a szervező polgári társulás egyik tagja, Boldoghy Olivér.
 
Ezt követően a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) civil szervezet elnöke, Duray Miklós mondott beszédet. A szlovákiai magyarság létszámcsökkenése kapcsán elmondta: bár a szlovákiai magyarságnak az elmúlt években számtalan civil szervezete alakult és gyarapodott a politikai tapasztalatok terén is, sok szervezet vezetőinek kicsinyes önzése és a politikai élet szétdaraboltsága végül veszélyesebb következményekkel járt, mint a kommunista diktatúra. 
 
A megemlékezésen, amelyen megkoszorúzták a mártírhalált halt szlovákiai magyar politikus emléktábláját, részt vett Morován Zsolt magyar konzul, valamint Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is.