EU-tábor kezdődik az erdélyi Marosfőn
(MTI) A Bálványosi Nyári Szabadegyetem mintájára szervezett, a hét végéig tartó rendezvény egyaránt kíván képzési és szórakozási lehetőséget biztosítani a táborba jelentkező fiataloknak.
A szervezők, az RMDSZ-el együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), az RMDSZ főtitkárság ifjúsági főosztálya és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem azt ígérik, hogy a tábor idején olyan előadások hangzanak majd el, amelyek keretében a meghívott szakemberek az erdélyi és európai régiókat, értékeket vizsgálják, elemzik az archaikus és urbánus társadalom közötti különbségeket és hasonlóságokat.
Sok szó esik majd a táborban a 2011-es népszámlálás eredményeiről és a júniusi önkormányzati választásokról, a közönség pedig megismerkedhet a most megválasztott fiatal önkormányzati képviselőkkel is.
A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény előadásain és szekcióülésein kívül beszélgetések és szabadidős tevékenységek is lesznek, esténként színpadra lépnek többek között a Médiabefutó erdélyi tehetségkutató verseny döntősei.