Európai Ifjúsági Károly-díj - pécsi pályázat jutott tovább
(MTI) - Az Európai Ifjúsági Károly-díj 16 és 30 év közötti fiatalokat céloz meg, akik olyan európai szintű projektekben vesznek részt, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában.
A 27 tagállami nyertes közül a Károly-díj Alapítvány négy képviselőjéből, az Európai Parlament elnökéből és három EP-képviselőből álló európai zsűri választja ki a három győztest április 13-ig. A díjkiosztó ünnepség május 11-én Aachenben lesz.
Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány által közösen meghirdetett Európai Ifjúsági Károly-díj három nyertes pályázatát 2000, 3000, valamint 5000 eurós díjjal jutalmazzák. A díjat olyan meglévő projektek kaphatják meg, amelyek erősítik az európai identitás és integráció gondolatát. A nyertes pályázatok elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában, modellként szolgálnak az európai fiataloknak, illetve gyakorlati példákat mutatnak arra, amikor európaiak egy közösségben élnek. A kiválasztott programok között ifjúsági csereprogramok, illetve európai dimenzióval rendelkező művészi és internetes projektek találhatók.
A 2010-es pécsi Nemzetközi kulturális hetet (ICWiP) július 24. és augusztus 1. között rendezik meg. A tematikus fesztiválhoz viták, előadások, workshopok, kiállítások, intézménylátogatások és nem kormányzati szervekkel (NGO) való találkozók mellett szabadidős tevékenységek, sportolási lehetőségek, változatos kulturális program és a környező vidékre szervezett kirándulások tartoznak. A konferencia előadásai a helyi demokráciák, a demokratikus állampolgárság és az ifjúsági részvétel mellett a kulturális együttműködés javítására helyezik a hangsúlyt.