Fehéregyháza határában felavatták Petőfi újjáépített ispánkúti emlékművét

Kultpol

(mti) A rendezvény megnyitóján Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Ünnepi beszédében Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese rámutatott: nincs jelentősége annak, hogy azt kutassuk: mikor, hol élt esetleg tovább, és hol lelte halálát a költőóriás. Hiszen Petőfi örökéletű. Aki pedig örökéletű, annak sokszor kell meghalnia. Petőfi annyiszor halt meg, ahányszor meggyalázták a neki szentelt emlékműveket, s ahányszor valakik sárba tiporták a respublika, a szabadság eszméit. "A mi dolgunk az, hogy vigyázzunk az ő örökségére, hogy többet ne haljon meg Petőfi" - mondta Markó, aki köszönetet mondott a magyar kulturális tárcának, a felújítást támogatóknak, és nem utolsó sorban Hunyadi László és Gyarmathy János szobrászművészeknek értékes művészi munkájukért.

Az újjáépített emlékmű felavatásakor mondott beszédében Vass Lajos, az NKÖM államtitkára a többi között hangoztatta: Petőfi a magyar nemzet egységének, összetartozásának a szimbóluma. A költőnek a hazája és a szabadság iránti szeretete megrendítő. Már csak ezért is a magyar nemzet közös feladata emlékének ápolása.

Az Ispánkúti ünnepség koszorúzással zárult, majd a meghívottak a fehéregyházi templomban istentiszteleten vettek részt, utána pedig a templom kertjében levő, a fehéregyházi csatában elhunyt honvédek emlékét idéző, turulmadaras obeliszknél adóztak a nemzeti költő emléke előtt.

Petőfi Sándor ispánkúti emlékműve az elmúlt évtizedekben a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált. A régi emlékművet Sütő András író, valamint a hozzá közel álló marosvásárhelyi értelmiségiek kezdeményezésére 1969-ben állították fel az ispánkút közelében. A következő évtizedek erősödő diktatúrája azonban mindent megtett a Petőfi-kultusz elfojtásáért, így a Hunyadi László szobrászművész által készített emlékmű igen gondozatlan állapotba került. A 89-es fordulat után több helyi kezdeményezés is született az emlékhely felújítására, ám ezek nem valósultak meg, sőt, 1990-ben barbár módon megrongálták. Az emlékhely teljes újjászületésére az idén nyílt lehetőség, amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Vass Lajos kezdeményezésére, az RMDSZ, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Communitas Alapítvány és a Petőfi Sándor Kulturális Egyesület támogatásával alig egy hónap alatt sikerült felújítani.