Felfüggesztett kutatások a Politikatörténeti Intézetben

(MTI) Horváth Julianna, a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár igazgatója elmondta, nem lehet tudni, mikor kerülnek az iratok a Magyar Országos Levéltárhoz, addig azonban őrzik, gondozzák az anyagot. Az igazgató szerint az iratok sorsa ma még kétséges, az intézet ugyanis minden jogorvoslati lehetőséggel élni akar, amely megakadályozhatja a magántulajdont képező iratok államosítását, "rekvirálását".
 
A májusban módosított levéltári törvény szerint az egykori állampárt ? az MDP és az MSZMP ?, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteik, illetve a SZOT és az ágazati szakszervezetek iratai az állam tulajdonát képezik, ezért az országos levéltárhoz kerülnek.