Felújításra és korszerűsítésre pályázhatnak gyermekintézmények és műemlékek

Kultpol

 

(MTI) - Az akcióban résztvevő 14 építőipari cég által felajánlott 14 millió forint összértékű anyagra május 11-ig nyújthatják be pályázataikat az intézmények - adta hírül a program kommunikációjával megbízott ügynökség. A 2011. évi Várépítő pályázaton 10 gyermekintézmény összesen csaknem kilencmillió forint értékű, míg öt műemléki pályázó összesen több mint 3,5 millió forint értékű támogatást kapott.

 
A programnak köszönhetően olyan épületek újulhattak meg, mint a balatonszepezdi református templom, a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskola és a nézsai Gyermeki Csodakert óvoda.
 
Hasonlóan a tavalyi programhoz továbbra is két kategóriában lehet pályázni: gyermekintézmény felújítására olyan Magyarországon működő oktatási, egészségügyi, kulturális szervezet nyújthat be pályázatot, amelynek tevékenysége szoros kapcsolatban áll a gyermekek nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával, rehabilitációjával. A másik kategóriában 2012-ben felújítást tervező, országos védettséget élvező műemléképületek fenntartói és kezelői nevezhetnek.
   
A pályázat védnöke a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. (ÉMI) és a Magyar Téglás Szövetség (MATÉSZ).
 
Részletes felhívás és feltételek a www.varepitopalyazat.hu oldalon találhatók.