(MTI) A jogász és tolmács végzettségű Baranyi András kinevezéséről a Balassi Intézet kedden adott tájékoztatást. Az új intézetvezető azt mondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a világ legnagyobb országában képviselheti a magyar kultúrát. Hozzátette: az orosz publikum igényes, és komoly piaci verseny van azért, hogy bármely ország megjelenhessen saját kultúrájával Moszkvában.
"Úgy gondolom, hogy nemcsak a magaskultúrát érdemes bemutatni, hanem el kell menni a szélekig. Ide tartozik a divat, a dizájn és a gasztronómia is" ? magyarázta Baranyi András. Kitért arra, hogy a moszkvaiak nagyon szeretik a divatot, ezért például azt tervezi, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakmai támogatásával meghirdetett Gombold újra! című magyar öltözéktervezői pályázat nyertes munkáit az orosz fővárosban is bemutatják.
Baranyi András kifejtette, hogy fontosnak tartja és folytatni akarja a finnugor népek hagyományainak megismertetéséért kezdett intézeti munkát. Emellett a visegrádi együttműködés keretében Lengyelország, Csehország és Szlovákia moszkvai intézetvezetőivel közös megjelenéseket, programokat, kiállításokat tervez. "Azon fogok dolgozni, hogy a magyar kultúra minél többször kilépjen a ház falai közül és bemutatkozzon nagy moszkvai múzeumokban és hangversenytermekben" ? jegyezte meg.
Az új igazgató fel akarja pezsdíteni a kulturális központban működő filmklubot, hogy az a fiatal generációnak is érdekes legyen. Tervei szerint például Tompos Kátya filmjeit vetítik majd és meghívják az oroszul jól beszélő színésznőt Moszkvába.
Baranyi András reményei szerint az intézetben működő Gyermekkuckó vasárnapi iskolában rendhagyó irodalomórát fog tartani Lackfi János író, költő, aki gyermekversek szerzőjeként is ismert.
A frissen kinevezett moszkvai intézetvezető feladatának tartja továbbá, hogy népszerűsítse a magyar felsőoktatást a Független Államok Közössége országaiban. Mint mondta, olyan képet kíván sugározni, hogy Magyarország korszerű közeg és érdemes magyar egyetemeken tanulni.