Forgács Péter a Győri Nemzeti Színház igazgatója
(MTI) - Egyedül a teátrumot jelenleg megbízott vezetőként irányító Forgács Pétert terjesztették személyi javaslatként a testület elé, ahol egyhangú szavazással 22 voksot kapott. Az új vezető megbízatása július 1-jétől 2016. január 31-ig szól.
A másik pályázó Eperjes Károly, az Új Színház művésze, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója volt, a győri városi közgyűlés kulturális ügyekben illetékes szakbizottsága azonban a múlt héten a szakmai bírálóbizottság álláspontjának ismeretében nagy többséggel Forgács megválasztását támogatta vele szemben.
A közgyűlés ülésén egyik induló sem kívánt felszólalni, képviselői kérdés, hozzászólás sem érkezett. A szavazás eredményének kihirdetése után Eperjes Károly elsietett a győri városházáról, míg Forgács Péter újságíróknak azt mondta, nagyon elfáradt, mert "nagyon sokáig tartott ez az egész huzavona". Az eredmény szavai szerint önmagáért beszél, akárcsak a szakmai bizottság támogatása.
Forgács Péter kiemelte: a vidéki közönségnek megfelelő változatos műsortervet alakít ki. A jövő évad repertoárja már elkészült: a nagyszínpadon hét bemutatót, köztük egy balettelőadást, a kisszínpadon két premiert tartanak. Az előadások között századfordulós dráma, magyar kortárs darab, retro-musical, krimikomédia és opera is megtalálható. Kérdésre válaszolva elmondta: a társulat összetételében nem tervez változást.
Szólt arról, hogy már próbálják a Vörös Pimpernel című látványos musicalt, amelynek június 18-án tartják az előbemutatóját a Győri Nemzeti Színházban. Az új szezonban a nagyszínpadon bemutatják egyebek között Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című színművét Ács János rendezésében és Háy János Gézagyerek című drámáját. Az operakedvelőknek a Carmennel, a könnyű műfaj szerelmeseinek az Aranycsapat című Fenyő Miklós-musicallel kedveskednek. A Pletyka című bohózatot, Neil Simon darabját Balázs Péter rendezi.
A kisszínpadon színre viszik a Hajmeresztő című bűnügyi komédiát, Paul Pörtner művét Görög László rendezésében, valamint Örkény István Tótékját Funtek Frigyes rendezésében. Lesz ősbemutató a kisszínpadon is: az Al Addin című színmű. Repertoáron marad a Mária evangéliuma, A tizedes meg a többiek, a Portugál, az Equus című Peter Shaffer-dráma és az Árvácska.
Az 1957-ben született Forgács Péter 1981-től a szegedi Nemzeti Színház, 1982-től a Thália Színház, 1991-től az Arizona Színház, 1994-től az Operettszínház, majd a Győri Nemzeti Színház tagja. Számos sikeres színdarabban, musicalben játszott, és az utóbbi években rendez is. 2007-2008-ban, majd 2011-től a győri Nemzeti Színház megbízott igazgatója volt. Énekes-színészi munkásságáért eMeRTon-díjat (1992, 1998), Kisfaludy-díjat (2005) és Jászai Mari-díjat (2006) kapott.