Pályázati forrással segítik a közösségi életet Pécsen

Kultpol

(MTI) - Kővári János parlamenti képviselő, az önkormányzat természeti és emberi erőforrás fejlesztési bizottságának elnöke a baranyai megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta: az egyesületek, alapítványok, szövetségek és konzorciumok pályázatait június 2-ig várják. A civilek önállóan legfeljebb 250 ezer, háromtagú konzorciumba tömörülve 500 ezer forintot kaphatnak programszervezésre és eszközbeszerzésre.
    

A pályázat célja a közösség aktív részvételét igénylő rendezvények támogatása, a közösségi tevékenységekbe való bekapcsolódás segítése, a város jobb megismerése, a különböző csoportok, egyének közötti korlátok, falak lebontása és az önkéntes munka elterjedésének segítése.
    
Az önkormányzat szeretné, ha civil szervezetek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program során megújult terek használatával, a különböző közösségek tagjainak megismerésével, az intézmények és a közösségek viszonyának javításával, a környezettudatos gondolkodással kapcsolatos ötleteik megvalósításához igényelnének támogatást.
    
A baranyai megyeszékhelyen jelenleg mintegy 1400 civil szervezet működik, és a mostani pályázat meghirdetését a tavalyi EKF-programban a civil kezdeményezéseket támogató pályázat sikere is inspirálta. Akkor a 100 millió forintos keretre 233-an pályáztak, 687 millió forintot kérve ötleteik megvalósításához.