Gazdag programkínálat Szabolcsban a magyar kultúra napján

(MTI) - A megyei központi ünnepség január 15-én, szombaton délután két órakor kezdődik a megyeháza előtti Hősök terén, amelynek díszvendége Tőkés László püspök, az Európai Parlament alelnöke, valamint Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, esszéíró, akadémikus lesz. Az ünnepségen köszöntőt mond Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora, a Kölcsey Társaság elnöke, Antal Balázs alelnök, valamint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlése elnöke.
   
A rendezvény a Kölcsey-szobor megkoszorúzásával és a Cantemus Kórus műsorával folytatódik, majd kihirdetik a szónok- és szavalóverseny győzteseit. A Kölcsey Társaság és az önkormányzat által szervezett versenyen tizenegy fiatal indult, a legjobb szónok pedig a megemlékezésen adhatja elő beszédét. A programsorozat szombati napja a Talán Teátrum Írás a palackban című műsorával zárul.
   
 Varnus Xavér

A kultúra napi rendezvények vasárnap délelőtt a szatmárcsekei református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatódnak, amelyen Bosák Nándor római katolikus, valamint Bölcskei Gusztáv református püspök hirdet igét, közreműködik Varnus Xavér orgonaművész. Ünnepi beszédet mond Görömbei András, a Himnuszt Csikos Sándor Jászai Mari-díjas színművész adja elő, majd az érdeklődők a Nyíregyházi Főiskola kórusának műsorát hallgathatják meg.

   
A templomi istentiszteletet követően a szatmárcsekei temetőben megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét, öt órától pedig az Új Színház "verskommandója" tart előadást a község művelődési házában. A művészek műsorukkal Kölcsey Ferenc alakját idézik fel, melybe főleg a tájhoz kapcsolódó verseket, írásokat válogattak a környék költőinek tollából, Bessenyei Györgytől Ady Endrén át a mai kortárs írókig.
   
A magyar kultúra napjához a Jósa András Múzeum is csatlakozik: január 18-tól 30-ig Nemzeti kultúránk bölcsője címmel Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula munkásságával és életével kapcsolatos időszaki kiállítás lesz megtekinthető a nyíregyházi intézményben.