Gazdag programkínálatot hoz az állami fenntartás a Kodály Központnak

Kultpol

 
 
(MTI) - "Az orgona készítésével kapcsolatban nem okoz problémát a Kodály Központ nemzeti fenntartásba vétele. A változás annyi lehet, hogy a hangszer nemcsak a városé, hanem a nemzeté is lesz. Az intézmény programsorozata pedig színesedhet, számos új elemmel gazdagodhat" - mondta a politikus. Nagy Csaba úgy vélte: a Kodály Központ átadás-átvételének előkészületei már megkezdődtek, de a folyamat hosszú hetek, hónapok múlva zárulhat le. A város, a kormány és a szaktárcák képviselői várhatóan februárban tárgyalnak a részletekről.
    
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a múlt héten jelentette be, hogy a kormány nemzeti fenntartásba veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházásaként hatmilliárd forintból épült, és a Dél-Dunántúl legnagyobb, multifunkcionális hangversenytermeként és kulturális rendezvényhelyszíneként jegyzett intézményt. Azt mondta, hogy a kiemelt státus megadására az új Széchenyi-terv nyújt lehetőséget. Hangsúlyozta: Pécs lesz az első vidéki helyszín, ahol nemzeti fenntartású intézmény működik, a döntéssel pedig a város évente mintegy 700 millió forintot takarít meg. Ennyit kellett volna ugyanis költenie a központ működtetésére.
    
Nagy Csaba kifejtette, hogy az új Széchenyi-terv több programrészből áll: egyes fejezetei fejlesztések, pályázatok támogatására szolgálnak, de van olyan része, mely több program mellett biztosítja a Kodály Központ állami fenntartását is.
    
Az épületbe eredetileg orgonát is terveztek, ez azonban pénzhiány miatt nem épült meg. A közelmúltban Scheffer Ferenc és felesége viszont felajánlotta a városnak, hogy ők megépíttetnék a hiányzó hangszert, mert ezzel szeretnének emléket állítani a tavaly, egy vakbélműtét szövődményeibe belehalt fiuknak. Az orgonát 2012 augusztusára szeretnék elkészíttetni. A hangszer 200-300 millió forint közötti összegbe kerülne, a házaspár vagyonelemeit is értékesítené a pénz előteremtéséhez.
   
A Kodály Központot tavaly decemberben adták át, de már nagy népszerűségnek örvend, idén is számos színes, érdekes, jelentős érdeklődésre számot tartó programnak ad majd otthont.
    
Február 19-én például a 100 Tagú Cigányzenekar tartja itt jubileumi koncertjét, februártól áprilisig pedig mások mellett pécsi zenekarok tesztelik a koncertterem kiválónak tartott akusztikáját. Olyan neves együttesek lépnek fel, mint a Kiscsillag, a 30Y, Takács Eszter és zenekara, s mások mellett a Neofolk is.
    
Nagy Csaba arról is beszélt, nem fél attól, hogy az EKF keretében felépült új épületek és több intézmény átköltözése miatt "kiüresedhet" a pécsi belváros. "A városi és a Baranya Megyei Önkormányzat együttműködéseként megmarad a Művészetek és Irodalom Háza, valamint a Pécsi Galéria is. Több ezer négyzetméternyi, kulturális célra alkalmas területtel gazdagodunk, melyet civil szervezetek bevonásával hasznosítani szeretnénk. Úgy gondolom, ezzel is színesebbé válik Pécs kulturális élete" - hangsúlyozta Nagy Csaba.