Georges Baal: veszélyben a komlói drogterápiás intézet

Kultpol

(MTI) - A Magyarországon egyedülálló színházterápiás közösség nagy sikerrel mutatta be tavaly augusztusban az Ahol drog volt, legyen színház című előadását a Thália Színházban Georges Baal, az egyik legjelentősebb francia tudományos kutatóintézet, a CNRS volt főmunkatársának irányításával.
 

leoamici_alapitvany.jpg
Csendélet az alapítvány életéből
 
A Franciaországban kifejlesztett módszer alapján létrejött produkciót követően a színházi műhelynek felajánlott több mint 5 millió forintos állami támogatásból a Leo Amici Alapítvány szakmai vezetése hároméves színházterápiás programot tervezett elindítani kábítószerfüggők kezelésére, amelynek kidolgozására Georges Baalt kérte fel. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megközelítőleg 2 millió, Kiss Péter kancelláriaminiszter - aki októberben hivatalában fogadta a színházi műhely tagjait - körülbelül 3 millió forintot ajánlott fel - mondta Georges Baal.
 
Az első műhelymunkára az alapítvány kuratóriumának jóváhagyásával februárban került volna sor. Január végén azonban a kuratórium elnöke, Tímár Csaba ügyvéd, az alapítvány döntésének megváltoztatására hivatkozva emailben lemondta a francia kutató meghívását.
 
"15 éves közös munka után eljutottunk oda, hogy emberileg, szakmailag és pénzügyileg is komoly, hároméves program kezdődhetett volna el. Ennek lényege az lett volna, hogy átadjam tapasztalataimat és megtanítsam módszereimet magyarországi szakembereknek, és többé ne személyesen tőlem függjön a színházterápia. Mózes Sándor tanítványommal és legfőbb munkatársammal - aki a komlói mellett már egy másik intézményben is vezet színházi műhelyt - egy magyar, majd egy közép-európai hálózat létrehozását terveztük. Ez hiúsult meg" - mutatott rá Georges Baal, aki hozzátette "Tudom, sokan csalódnak most Magyarországon, hogy nem folytatódhat a közös munka, de elsősorban azért kívánok a nyilvánossághoz fordulni, mert nemcsak a színházi műhely, hanem az egész komlói rehabilitációs intézet került veszélybe" - hangsúlyozta a színházi szakember.
 
A Leo Amici Alapítvány négytagú kuratóriumának két nem szakmai tagja, Tímár Csaba és Krausz Róbert jogászok - a kutató megfogalmazása szerint - "teljesen átvették a hatalmat a komlói intézetben, kizárólag ők rendelkeznek a pénzügyi kérdésekről, az alapítvány ügyeiben úgy járnak el, mintha saját tulajdonukról lenne szó, s felmerülhet a gyanú, hogy az alapítvány vagyonát saját családi szervezeteikbe próbálják átmenteni". Georges Baal tudomása szerint a kuratórium másik két, szakmai tagja számára teljesen átláthatatlanná vált az alapítvány pénzügyi helyzete, s két év óta ellenőrző bizottság sem felügyeli a kuratórium működését.
 
Georges Baal 1956 óta él Franciaországban, ATRAAL nevű színjátszó csoportjával dolgozta ki terápiás módszerét. Kisebb megszakításokkal 15 éve dolgozik együtt a komlói intézettel, amely eddig 150 előadást mutatott be Magyarországon. Az ATRAAL francia színészei 2001-ben egy többnyelvű, közös produkciót is létrehoztak a komlóiakkal a Szkéné Színházban.
 
A pszichoanalízisre és mozgásszínházra alapozott terápiás módszer lényege, hogy a részvevők saját személyiségük legmélyebb, legrejtettebb vonásait is szabadon és veszélytelenül mutathatják be. Shakespeare, Lautréamont, József Attila, Déry Tibor örökérvényű gondolatai mellett a terapeuta a darabot játszók szövegeire építi fel a játékot. "A közönség előtt derül ki mindig, amely szakemberek és ismeretlenek mellett gyakran szülőkből, családtagokból és régi barátokból áll, hogy hiába rontották el az életüket ezek a fiatalok, emberi értékekkel és igazi kincsekkel is tele vannak" - magyarázza módszerének lényegét a színházi szakember.